Nagyvilág

Karddal támadt két kisfiú egyikük anyjára

A tervük az volt, hogy megölik, és esznek a májából.

Az anyára az ágyában találtak rá a Washington államban található Spokane város rendőrei, vérben úszva, mellette két konyhakéssel és egy elgörbült markolatú karddal – közölte a helyi sajtó. A nőre – aki semmire nem emlékszik az alvása közben történt támadásról – egy segélyhívás után találtak rá hajnali egy óra után. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a hívás kitől érkezett.

Mivel nem volt nyoma betörésnek, a rendőrök azonnal elkezdték keresni a nő 13 éves fiát, valamint annak 14 éves barátját. Mint kiderült, a két fiú elkötötte a 14 éves fiú apjának autóját, amivel később nekiütköztek egy lakókocsinak, majd onnan gyalog elmenekülve betörtek egy házba, ahol törni-zúzni kezdtek egy kalapáccsal, kétezer dolláros kárt okozva. Végül egy nyomkövető kutya segítségével bukkantak rájuk, miután kifutottak a megrongált épületből.

A 13 éves fiú a rendőröknek elmondta: ő volt az aki rábeszélte barátját, hogy egy karddal ölje meg az anyját, a 14 éves pedig arról győzte meg, hogy utána egyék meg a nő máját. A Spokesman-Review cikke szerint a kardmarkolattal fejen vágták a nőt, és a konyhakésekkel akarták megszúrni, de felébredt, és ekkor a fiúk elmenekültek.

A 13 éves a rendőröknek azt mondta, a gyilkossági gondolatok azután ötlött fel benne, miután „kék pirulákat” vett be, és józanul biztos nem csinált volna ilyesmit. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mik azok a „kék pirulák”.

A két fiatalt letartóztatták, és eljárást indítottak ellenük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik