Nagyvilág

Gengszterkedni vágyott: leszúrták az utcán

GTA5 (gta 5, videójáték, )
GTA5 (gta 5, videójáték, )

Nem egészen úgy vált valóra a 23 éves londoni férfi utcai erőszak iránti vágya, ahogy szerette volna: leszúrták a GTA V.-ért.

Megkéselték és kirabolták az utcán azt a 23 éves londoni férfit, aki szerdán hajnalban egy szupermarketből tartott hazafelé, miután az elsők között vásárolhatta meg a bűnözőket hősökké avató Grand Theft Auto (GTA) című videojáték legújabb, ötödik részének egy példányát – írta az Independent.

„A rendőrséget hajnali 1.20-kor riasztották az észak-nyugat londoni Princes Avenue-ra azzal, hogy egy vásárlásból hazafelé tartó fiatalembert az utcán téglával leütöttek, majd leszúrták és elvették tőle a táskáját, benne a GTA V. egyik példányával. Az áldozatot egy észak-londoni kórházba szállították, ahol jelenleg is fekszik, az állapota stabil” – közölte a brit rendőrség szóvivője.

A bűncselekménynek számos szemtanúja volt, így a három tinédzserkorú (15, 16, és 18 éves) támadót már másnap elfogta a rendőrség, és rablás vádjával eljárást indult ellenük” – jelentette az International Business Times.

A fiataltól elrabolt játékban egy maffiacsaládok uralta képzeletbeli városban, egy kezdő bűnözőt kell eljuttatni az alvilág csúcsára úgy, hogy folyamatosan egyre komolyabb és véresebb bűncselekményeket követünk el. A hírhedtté vált játékot számtalan kritika érte erőszakossága miatt, első részének 1997-es megjelenése óta.

GTA 5 – a felnőtteknek szóló játékban egy bűnöző bőrébe bújhatnak a játékosok
Fotó: AFP

A legújabb, ötödik rész minden idők legdrágább játéka. Költségvetése a fejlesztéstől, a marketing költségekig elérte egy átlagos hollywoodi film büdzséjét, 265 millió dollárt. A gengszterjáték azonban megéri a pénzét: hatalmas rajongótáborának köszönhetően már az első napon 800 millió dolláros bevételt hozott.

Az üzletek világszerte szeptember 17-én éjféltől kezdték árusítani a játékot, a boltok előtt mindenhol tömött sorokban álltak a vásárlók, köztük a később kirabolt londoni áldozat is. Azt nem tudni, hogy támadója a 60 dolláros alapverziót, a 80 dollárért kínált különleges kiadást, vagy egy 150 dolláros gyűjtői példányt szerezte meg tőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik