Nagyvilág

Agyonszúrt egy férfit, mert bámulta barátnőjét

keseles(960x640)(5).jpg (késelés)
keseles(960x640)(5).jpg (késelés)

Nézted a csajomat? Erre a kérdésre nincs jó válasz, ha felteszik, mindenképp verekedéshez vezet, az azonban, szerencsére ritka, hogy gyilkosság indítéka lehet egy nő stírölése.

Kittinant Siripee volt elítélt csütörtökön azért késelte halálra Mueang Niang-ot, mert az állítólag túl sokszor és túl hosszan pillantgatott a barátnője felé a thaiföldi Nonthaburi tartomány egyik útkereszteződésében – írja a Khaosod című helyi lap.

A húsz éves gyanúsított a rendőrségen tett vallomásában elmondta, hogy azon az estén épp a barátnőjét vitte motorján. Mivel a nő bártáncosnőként dolgozik, számos féltékenységből fakadó konfliktusuk támadt már. Aznap is épp veszekedtek, amikor megálltak egy piros lámpánál, és Siripee kiszúrta, hogy Niang a járdáról szemérmetlenül vizslatja a lány bájait. Leugrott a motorról, feltette a kérdést, amire nincs jó válasz, de nem is várt reakciót, még azelőtt leszúrta a bámészkodót, hogy az kinyithatta volna száját, majd visszapattant a motorra és elszáguldott.

A rendőrség hozzátette, hogy a tettes 2009 óta börtönben ült lopásért, nemrég engedték szabadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik