Nagyvilág

Megverte barátnőjét, mert túl beteg volt a szexhez

A vasárnap hajnalban részegen hazaérkezett férfi nem fogadta el a nemet.

Miután a 33 éves Jose Perez megverte barátnőjét az arizonai Messa városában lévő házban, megfenyegette, hogy megöli, ha ki meri hívni a rendőröket. A nő, aki három hónapja volt együtt a férfival, ekkor úgy tett, mintha elaludna, majd amikor a férfi álomba merült, átszaladt az egyik szomszédhoz, és értesítette a hatóságokat – közölte az Arizona Republic.

A férfit a rendőrök letartóztatták, és testi sértés vádjával indítottak eljárást ellene. Perez tagadta, hogy rátámadt volna barátnőjére, akinek arcán több törés is volt. Arra azonban már nem tudott magyarázatot adni, hogy a nő sérülései hogyan keletkeztek. A Republic hírében az nem szerepelt, hogy milyen betegség miatt utasította el a nő a szexet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik