Nagyvilág

Megfőzte a 15 éves diáklány levágott fejét a matektanár

A középiskolás kislányt elcsalta, majd megerőszakolta és feldarabolta.

A Hsziao Min nevű kínai kislány horror történetbe illő meggyilkolása – amely a legtöbbet kommentelt történet volt ma a kínai interneten – még augusztus 17-én történt Vejfang városában. Az egyik kis közeli faluból származó, és az évfolyamának legjobb tanulójának számító diák aznap nem érkezett haza. Szülei azonnal szóltak a rendőrségnek, amely az esetről szóló beszámoló szerint hamar megoldotta az ügyet.

Mint kiderült, a lány matematika tanára csalta el magával iskola után. A tanár ezután megerőszakolta a kislányt, majd egy párnával megfojtotta, testét pedig nyolc darabra vágta és szétszórta a környéken. A rendőrségnek több napjába került, mire mindet megtalálta. Ezen felül a matektanár a kislány levágott fejét egy edényben megfőzte.

Ahogy az esetről beszámoló televíziós riporter megjegyezte, remélhetőleg a gyilkos tanár hamar megkapja a büntetést, amit megérdemel. Ami Kínában ugyebár halálbüntetést jelent.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.