Nagyvilág

Sörre vártak és filozofáltak – lövöldözés lett a vége

Azon kaptak össze, hogy ki a nagyobb Kant rajongó.

Filozófiai vita miatt verekedett össze két férfi Oroszországban, majd az egyik többször rálőtt a másikra olyan pisztollyal, amely alkalmatlan emberélet kioltására. Vitapartnerének nem okozott súlyos sérüléseket.

A húszas éveikben járó férfiak Immanuel Kant munkásságáról és érdemeiről társalogva szólalkoztak össze a Don menti Rosztovban, miközben vasárnap sorban álltak sörért egy kisboltban. Előbb csak szóban folyt a párharc, aztán ököllel, majd egyikük előrántott egy kis pisztolyt, és többször ellenfelére lőtt – tudatta a helyi rendőrség.

A közlemény szerint a vitázók békésen nem tudták eldönteni, melyikük nagyobb csodálója a kalinyingrádi (Königsberg) születésű német filozófusnak. A sebesült fejsérüléssel kórházba került, de állapotba nem súlyos.

Kant legismertebb műve A tiszta ész kritikája. Hogy ezen, vagy más művén, illetve, hogy pontosan mely gondolatán verekedett össze a két férfi, nem tudni.

2010 decemberében két ember halálával végződött egy heves vita Isten létéről négy ittas orosz férfi között – emlékeztet az AFP.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik