Nagyvilág

Gyilkosnak nevezték a török vezetőket

tüntetés törökországban (tüntetés, törökország, )
tüntetés törökországban (tüntetés, törökország, )

Ismét összecsaptak a rendőrök és a kormány ellen tüntetők Törökország több nagyvárosában szerda éjjel.

Török médiajelentések szerint Isztanbulban, Ankarában, Izmirben és Antakyában is tiltakozók vonultak utcára.

Isztanbulban a város keleti felében tartott megmozdulásokon a tüntetők égő úttorlaszokat emeltek, a rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be ellenük. Izmirben több mint 2500 ember gyűlt össze, akik “gyilkosnak” nevezték a 2002 óta hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártját (AKP).

A szerdai már sorozatban a harmadik este volt, hogy kisebb összecsapások alakultak ki Törökország-szerte a rendőrök és tüntetők között. Szerdán többek között azért tiltakoztak az utcára vonuló emberek, mert egy hétfői – a júniusi kormányellenes zavargások áldozatainak emlékére rendezett – tüntetésen a rendőrökkel való összecsapásban meghalt egy 22 éves fiatalember Antakya városban.

A férfi vélhetően rendőri brutalitás áldozata lett. A hatóságok azt állítják, nem volt közük a halálesethez.
A konzervatív, iszlámbarát AKP-t és Recep Tayyip Erdogan kormányfőt az ellene tüntetők azzal vádolják, hogy egy iszlamista állam kiépítésén munkálkodik. Az AKP politikájával kapcsolatos feszültségek álltak a júniusi események hátterében is, amelyek eredetileg egy isztanbuli park átépítése elleni tiltakozásként indultak, de később kiterjedt kormányellenes zavargásokba fordultak át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik