Nagyvilág

Oroszország segít Szíriának

Putyin és Hollande (Putyin és Hollande)
Putyin és Hollande (Putyin és Hollande)

Oroszország segíteni fog Szíriának, ha azt külső agresszió éri - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök a G20-csúcs után.

Hogy segíteni fogunk-e Szíriának? Igen, fogunk. Már így is segítünk. Fegyvereket szállítunk, együttműködünk gazdasági területen, és remélem, hogy az együttműködésünk bővülni fog a humanitárius szférában, beleértve a humanitárius segítség eljuttatását, támogatva azokat az embereket, a lakosságot, akik nagyon nehéz helyzetbe kerültek ebben az országban – mondta az orosz államfő.

Részben egyetértettek

A szíriai vegyifegyver-támadást nem lehet válasz nélkül hagyni, ugyanakkor az ország válságára hosszab távon politikai megoldást kell találni, és ez utóbbian egyetért az Egyesült Államok és Oroszország – közölte Barack Obama. Az amerikai elnök szerint Putyinnal a G-20 margóján folytatott megbeszélése “őszinte” volt, és nagyrészt Szíriáról szólt.

Nem várom, hogy (Putyin) egyetértsen velünk a vegyi fegyverek bevetésével kapcsolatban – mondta Obama, de leszögezte, abban azonos a két ország álláspontja, hogy a konfliktusban részt vevő mindkét felet politikai megoldásra kell sürgetni. Az amerikai elnök elismerte, hogy az esetleges korlátozott katonai csapás nem oldaná meg a szíriai konfliktust magát. Közölte, hogy kedden beszédet intéz a nemzethez a Szíria ellen intézendő katonai csapás ügyében.

A következő napok döntésétől függ, hogy milyen világban fogunk élni – közölte Barack Obama amerikai elnök. A vegyi fegyverek bevetése a szíriai rezsim által veszélyezteti a globális békét és biztonságot, fenyegeti (Szíria) szomszédjait, a Közel-Keletet (…) és növeli a valószínűségét annak, hogy ezek a fegyverek terroristák kezébe jutnak – mondta Obama. Azt is leszögezte, hogy a világ 189 országa szerződésben tiltotta be a vegyi fegyverek bevetését, és ha a nemzetközi közösség most nem lépne, az rossz üzenetet és biztatást jelentene a lator államok felé.

Mielőbbi segítség

A G-20 csúcs Szentpéterváron tanácskozó résztvevői egyébként megosztottak voltak egy esetleges szíriai katonai beavatkozást illetően. David Cameron brit kormányfő szerint félelmetes lenne egy olyan világ, amelyben az amerikai elnök meghúz egy vörös vonalat, és azt mondja, hogy annak átlépése következményekkel fog járni, de ezt mégsem követik következmények.

Cameron arról is beszélt, hogy a szíriai helyzet korunk humanitárius katasztrófája, és mielőbb segítséget kell nyújtani az ottani civil lakosságnak. Mint mondta, több ország ajánlott fel élelmiszer- és egészségügyi segélyt a csúcson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik