Nagyvilág

Akupunktúrás rémálom

Akupunk (akupunktúra, rendelő, )
Akupunk (akupunktúra, rendelő, )

Arra ébredt a gyógyító tűkkel teleszurkált beteg, hogy orvosa hazament, és bezárta a rendelőt.

Az amerikai nő végül kénytelen volt saját maga kihúzni a testébe szúrt akupunktúrás tűket, miután öt percen át kiabált a gyanúsan csöndessé vált épületben, a texasi Arlingtonban – jelentette a WFAA televízió. Csak ezután tudott kimenni a kezelésre használt szobából, és ekkor tudatosult benne, hogy teljesen egyedül maradt a kulcsra zárt kínai gyógyászattal foglalkozó rendelőben. Orvosa ugyanis egyszerűen elfeledkezett róla, és a beteget bezárva hazament.

A nő a 911-es segélyhívó számon kért segítséget a hatóságoktól. A beteg elmondta: éppen a kezelés közepén voltak, amikor orvosa, Jeff Tsing kisietett az előtérbe, miután valaki betért hozzá. Ezután elaludt, és amikor felriadt már nem volt senki az épületben. A nőt végül egy szomszédos iroda egyik munkatársa szabadította ki, pont akkor, amikor a rendőrség emberei is megérkeztek.

 

A WFAA megkereste a kínai gyógyítót, aki kamerán kívül elmondta: nagyon szégyelli, hogy elfeledkezett a betegről, és képtelen felfogni, hogyan követhetett el ekkora hibát.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik