Nagyvilág

Bubópestisben halt meg egy kamasz

baktérium (Streptococcus pneumoniae baktérium)
baktérium (Streptococcus pneumoniae baktérium)

A középkor legszörnyűbb - Fekete Halálként emlegetett - betegsége Kirgizisztánban ütötte fel a fejét.

A magas lázra és fájdalmas csomók megjelenésére panaszkodó középiskolás fiút egy hete szállították kórházba. Elmondása szerint egy hegyvidéki tanyán töltötte a szünidőt, ahol utoljára mormotából készült sültet ettek a barátaival. A laboratóriumi leletek alapján az orvosai biznytalanok voltak, ezért több különböző betegség ellen kezdték kezelni, ám a beteg rövid időn belül elhunyt – adta hírül a Nas Vek internetes kiadása.

Vesztegzár

Leleteit átküldték az egészségügyi minisztérium egyik intézetébe, ahol a vérében egyértelműen kimutatták a bubópestis kórokozóját. Az egészségügyi és járványügyi hatóságok azonnal vesztegzárat rendeltek el az érintett területen. Eddig  ezer embert vizsgáltak meg, közülük százan – köztük 19 egészségügyi dolgozó – kerültek közvetlen kapcsolatba a fertőzött fiúval.

A kirgiz kormány válságstábot állított fel a lezárt körzetben, ahová folyamatosan érkeznek az ország legkiválóbb infektológusai, illetve a fertőzés elterjedésének megakadályozására szolgáló gyógyszerek és egyéb orvosi felszerelések. A karantén betartását a rendőrség, a határőrség, a vámszolgálat és a katonaság felügyeli.

25 millió embert vitt el a Fekete halál

A bubópestis vagy más néven a ”Fekete halál” 1347. és 1351. között terjedt el egész Európában, 25 millió ember halálát okozva. A betegség terjesztői elsősorban a bolhák, amelyek csípésétől az ember is megfertőződhet. Beteg állatoktól is el lehet kapni a kórt. Ez utóbbi történhetett Kirgíziában is, ahol az említett mormota lehetett a baktériumhordozó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik