Nagyvilág

Hárman erőszakolták meg a riporternőt

indiai-eroszak(960x640)(1).jpg (erőszak)
indiai-eroszak(960x640)(1).jpg (erőszak)

Újabb csoportos nemi erőszak okozott közfelháborodást Indiában; ezúttal egy 22 éves fotóriporter lányt erőszakoltak meg Mumbaiban - írta internetes oldalán a Times of India napilap. A bűncselekmény egy elhagyott textilgyár területén történt csütörtök este.

A lány – aki egy életmódmagazinnak dolgozik mint fotós – egy férfi kísérővel fényképezni ment a metropolis tengerparti részétől nem messze eső Shakti Mills épületegyütteshez, ahol öt férfi megjegyzéseket tett a lányra és molesztálni kezdte. A lány férfi kísérője megpróbált közbelépni, de összekötözték és a lányt a romos épület egyik sarkába vitték, ahol legalább hárman megerőszakolták. Az áldozatot súlyos belső sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség közzétette az öt gyanúsított fantomképét, és húsz embert kihallgatott.

Eddig Mumbait tartották a nők számára az egyik legbiztonságosabb városnak Indiában. Az eset azért okozott a szokásosnál is nagyobb felháborodást, mert kísértetiesen hasonlít arra a decemberi újdelhi tragédiára, amikor egy 23 éves diáklányt egy mozgó buszon erőszakolt meg és bántalmazott bestiálisan öt férfi, miután a barátját összekötözték. A lány két héttel később belehalt sérüléseibe. A nemi erőszak elkövetőit a rendőrség elfogta, életfogytig tartó börtönnel sújthatják őket.

Az eset miatt országszerte tiltakozó megmozdulások voltak, aminek hatására szigorították a vonatkozó törvényeket és próbáltak javítani a rendőrök hozzáállásán. Beszámolók szerint Indiában a rendőrség nem minden esetben foglalkozik komolyan azokkal a feljelentésekkel, amelyeket nemi erőszak áldozatául esett nők tesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik