Nagyvilág

Megerőszakolta a szomszéd kutyáját

James Lee Lyons (james lee lyons, )
James Lee Lyons (james lee lyons, )

Letartóztatták, szabadon engedték, majd pár nap múlva egy másik megerőszakolt ebet találtak a házában.

A Floridában élő 52 éves James Lee Lyonst azután tartóztatták le először, hogy szomszédja bejelentést tett ellene, azzal vádolva, hogy megerőszakolta egyik kutyáját – közölte az ActionNewsJax. A szomszéd elmondása szerint egyik kutyája eltűnt, miután kiengedte a házból, és hiába nézett át mindent a környéken, nem találta meg. A férfi azonban később látta, hogy Lyons a karjaiban cipeli a kutyát, azt állítva, hogy egy fészerben bukkant rá.

A szomszédnak azonban feltűnt, hogy kutyája furcsán viselkedik, és feltűnt neki, hogy a szuka nemi szervén és végbélnyílásán erőszakra utaló nyomok vannak. Az esetet azonnal jelentette a hatóságoknak, és Lyonst le is tartóztatták, és állatkínzás vádjával indítottak eljárást ellene.

A férfit még letartóztatása napján szabadon engedték, de élvezhette sokáig a szabadságot. Alig egy héttel később ugyanis kimentek a házához, ahol két másik kutyát találtak, amelyek közül az egyiknek súlyos sérülései voltak a nemi szervén. A kutyát megvizsgáló állatorvos szerint „nem kétséges, hogy az eb nagy fájdalmakat élt át”. Lyonst újra letartóztatták, és újabb vádakat emeltek ellene. Valamint megtiltották neki, hogy állatokat tartson a házában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik