Külföld
Kim-Dzsong-Un(960x640)(1).jpg (kim dzsong un, )

Alakul a kommunista “királyság”

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2013. 08. 12. 12:15

Számít a vérvonal. Szentesítette a Kim család dinasztikus hatalomutódlását az észak-koreai állampárt.

Korábban a témában:

Egy dél-koreai lap szerint 39 év óta most először módosította tíz alapelvét az észak-koreai állampárt azért, hogy szentesítse a Kim család dinasztikus utódlási szabályait az ország élén, s hogy hangsúlyozza Észak-Korea atomhatalmi státusát. A Csoszon Ilbo dél-koreai kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a dokumentum 10. cikke, amely eddig egyedül a néhai államalapító “nagy vezér elvtárs”, Kim Ir Szen iránti hűséget követelte meg, ezentúl a 2011-ben elhunyt fiának, “Kim Dzsong Il tábornoknak” a tiszteletét is előírja.

A lap forrásai szerint ezzel a Koreai Munkáspárt legitimálja a Kim család hatalmi utódlási szabályait. Erre utal az is, hogy a tíz alapelvet utoljára 1974-ben módosították, amikor Kim Dzsong Ilt hivatalosan is a megnevezték a hatalom várományosaként. A 10. cikk egyébként kimondja azt is, hogy az egyszemélyi vezetésnek “folyamatosnak” kell lennie, és “a pártot és a forradalmat örökké a Baekdu vérvonalnak kell vezetnie”, ami a Kim-dinasztiára utal. Kim Ir Szen 1949 és 1994 között vezette Észak-Koreát, Kim Dzsong Il halála után pedig az ő fia, Kim Dzsong Un vette át a hatalmat, bár egyes elemzők szerint a legifjabb Kim egyelőre felmenőinél kevésbé képes kezében tartani az eseményeket.

A Csoszon Ilbo szerint ugyanakkor a mostani módosítással Kim Dzsong Unt is apja és nagyapja “rangjára emelte” a párt. A tíz alapelven egy másik változtatás is történt, amely a “nukleáris erőt” nevezte meg az ország “katonai erejének és gazdasági szolidaritásának gerinceként”. Az idén tavasszal harmadik kísérleti atomrobbantását végrehajtó állam tavaly májusban már az alkotmányába is belefoglalta, hogy atomhatalomnak tekinti magát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.