Szórakozás

Japán már nem vadászik az észak-koreai rakétákra

A japán védelmi miniszter pénteken feloldja az észak-koreai rakéták megsemmisítésére vonatkozó, a Koreai-félsziget feszültségei miatt áprilisban kiadott parancsot - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a Kyodo hírügynökség.

A lépés hátterében az áll, hogy a korábban atomcsapással fenyegetőző, több rakétatesztet és egy kísérleti nukleáris robbantást végrehajtó Phenjan az utóbbi hetekben visszafogott háborús retorikájából, és tárgyalási ajánlatot tett az Egyesült Államok felé.

Ugyanakkor Onodera Icunori védelmi miniszter pénteken egy sajtótájékoztatón még azt közölte, hogy Tokió továbbra is szoros figyelemmel kíséri Phenjan lépéseit.

Tokió áprilisban rakétavédelmi rendszerrel ellátott rombolókat vezényelt a Japán-tengerre, valamint elfogórakétákat telepített Tokió belvárosába, miután akkori dél-koreai és amerikai hírszerzési jelentések arról számoltak be, hogy észak-koreai ballisztikusrakéta-tesztre készül. Phenjan végül csak néhány rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki.

A Kyodo szerint a japán kormány nem tervezi nyilvánosan bejelenteni a parancs feloldását, ahogy annak április 7-i elrendelését sem tette közzé. A lépést vélhetően az fogja majd jelezni a nyilvánosság felé, amikor leszerelik a tokiói császári palota közelében, a védelmi minisztérium kertjében telepített elfogórakétákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik