Nagyvilág

Taxisofőrnek álcázta magát a norvég kormányfő

Igazi norvég szavazókat akart hallani, ezért taxisofőrnek csapott fel egy délután erejéig Jens Stoltenberg norvég kormányfő, mondván hogy a taxi azon kevés helyek egyike, ahol az emberek megosztják másokkal a tényleges véleményüket - írta vasárnap honlapján a BBC brit közszolgálati adó.

A norvég miniszterelnök a Facebook-oldalán tette közzé a rejtett kamerákkal rögzített oslói sofőrködését.
Stoltenberg júniusban hajtotta végre titkos akcióját egy reklámcéggel együttműködve, a felvételből film készült, amelyet a közelgő választási hadjárat részeként használnak majd fel. A skandináv országban szeptemberben tartják a parlamenti választásokat.

“Fontos számomra, hogy megtudjam, mit gondolnak valójában az emberek” – nyilatkozott a norvég médiának “szerepjátékával” kapcsolatban a kormányfő. “És ha van egy hely, ahol az emberek tényleg elmondják, mit gondolnak a legtöbb dologról, az a taxi” – tette hozzá.

Az autóban napszemüveget és taxis egyenruhát viselő Stoltenberg csak abban az esetben fedte fel kilétét, ha felismerték. Az utasok többsége elég hamar észrevette, hogy valami furcsaság van a sofőrrel, volt, aki megjegyezte: “Ebből a szögből ön úgy néz ki, mint Stoltenberg”. A beszélgetések többnyire politikai síkra terelődtek.

A norvég kormányfő elmondása szerint nyolc éve nem ült a volán mögött, ami a vezetésén meg is látszott: egyszer hibázott is, amikor az automata kocsit hirtelen lefékezte, mert a fékpedálról azt hitte, hogy az a kuplung.
“Azt hiszem az ország és a norvég taxik szolgáltatását igénybe vevők jobban járnak, ha kormányfő vagyok, nem pedig taxisofőr” – válaszolta a miniszterelnök arra a kérdésre, hogy taxizna-e főállásban, ha elveszítené a közelgő választásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik