Külföld
virus(960x640)(6).jpg (vírus, )

A dromedár legyőzte a gyilkos vírust

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2013. 08. 09. 12:02

Eddig 46 ember halt meg. Az egypúpúak, a közel-keletiek ellenanyagot termelnek.

A kutatók valószínűnek tartják, hogy számos zárt csoportban emberről emberre is terjed, ám eddig csak találgattak, milyen úton került az állatokról az emberre a 2012 szeptemberében azonosított koronavírus, a közel-keleti légúti betegségnek, Middle-East Respiratory Syndrome (MERS) nevezett kórokozó.

Európai kutatók egypúpú tevékben, azaz dromedárokban találták meg a MERS ellenanyagát. Magát a vírust nem. Ez arra utal, hogy az állat egyszer hordozta a MERS-t, vagy egy ahhoz nagyon hasonló vírust, és sikeresen legyőzte azt – olvasható a Lancet Infectious Diseases című orvosi szaklap pénteken megjelent tanulmányában. Az ellenanyagot ötven Ománból származó teve mindegyikének vérmintájában azonosították, miközben százöt spanyol teve közül csak tizenötnél. Az ománi mintákat spanyol, holland és chilei állatok mintáival vetették össze. Nem találtak ellenanyagot szarvasmarhában, birkában és kecskében sem.

“A MERS után kutatni olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. Az ellenanyag legalább utat mutat, merre keressünk. Eredményeink arra utalnak, hogy van valami a tevékben, ami roppant hasonlít a MERS-hez. Nem állíthatjuk, hogy ez az állat a vírus forrása, de amit találtunk, annak köze lehet az emberi megbetegedésekhez” – magyarázta Marion Koopmans, a tanulmány vezető szerzője, a holland Országos Közegészségügyi és Környezeti Intézet vezető virológusa. A kutató a Közel-Kelet többi tevepopulációjának vizsgálatától is hasonló eredményre számít.

Fotó: MTI / Kálmándy Ferenc

A tevétől származó termékek, például a tej népszerű a Közel-Keleten, verseny- vagy egyéb célokra is sokan tartják a nagytestű állatot. A MERS a koronavírusok családjába tartozik, amely a közönséges nátha kórokozója. Ebbe a csoportba tartozik a súlyos akut emberi légzőszervi megbetegedést okozó SARS-vírus, amely 2003-ban Kínában ütötte fel a fejét, és súlyos járványt okozott. Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) eddig 94 MERS-fertőzést jelentettek, főként Szaúd-Arábiából. Eddig 46 haláleset írható a betegség számlájára.

A szaúdi egészségügyi hatóságoknak a New England Journal of Medicine című szaklap új számában megjelent levele szerint hét újabb fertőzést azonosítottak egészségügyi dolgozók körében. A MERS legközelibb rokona a denevérvírus, amiből több tudós is arra következtet, hogy ez az emlős lehet a vírus természetes forrása. Egyes kutatók úgy vélik, a denevérről előbb más állatokra, például a tevére terjedt a kór, ezek adták tovább az embernek. A MERS lázat, köhögést, légzési nehézségeket, tüdőgyulladást és veseleállást okozhat. Egyelőre nincs ellenszere.

A tanulmányt kommentáló cikk egyik szerzője, Vincent Munster virológus szerint lehetséges, hogy a teve közvetíti a vírust, ám más állatokat is meg kell vizsgálni. Teszteket végeznek a Közel-Kelet egyéb tevepopulációiban is, és vizsgálják a datolyát, mivel sok tudós úgy gondolja, a denevérürülékkel fertőzött gyümölcs is közvetítheti a kórt. A WHO szóvivője, Gregory Hartl szerint a tevében talált ellenanyag “fontos fejlemény”, ám hangsúlyozta, hogy sok beteg semmiféle kapcsolatba sem került az állattal. “Ha tudjuk is, honnan ered a vírus, az nem világos, hogyan jut át az emberre. A tanulmány új darabbal gazdagította a nagy kirakójátékot, amelyen azonban sok még az üres hely” – fűzte hozzá Hartl.

A betegséget hozzánk is behurcolhatják, de ennek kicsi a valószínűsége – mondta Dr. Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi Osztály osztályvezető főorvosa lapunknak. A szakember emlékeztetett rá, hogy az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) folyamatosan frissíti az információkat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.