Nagyvilág

Először fertőzött embert a H6N1

A madárinfluenza H6N1 típusú vírusával fertőződött meg egy 20 éves nő Tajvanon. A kórt korábban csak szárnyasokban mutatták ki, semmi jel nem mutatott arra, hogy emberre is átterjedne.

Ez a változat alacsony fertőzési rátával jár, ellene a vírusölő gyógyszerek, így a Tamiflu és a Relenza is hatásosnak bizonyultak.

A Tajvan középső részén élő fiatal nő május elején tüdőgyulladáshoz hasonló tünetekkel jelentkezett a kórházban, ahonnan hat nappal később gyógyultan távozott. Elmondása szerint sosem járt külföldön, szárnyasokkal nem érintkezett, egy reggelit szolgáló vendéglátóegységben dolgozik.

Összesen 36 embert találtak, akik a betegségét megelőző időszakban kapcsolatba kerültek a nővel. Négyen közülük influenzaszerű tüneteket produkáltak, ám szervezetükben nem mutatták ki a H6N1 vírust.

Az eset elszigeteltnek tekinthető, a vírus minden valószínűség szerint környezeti szennyezéssel került a nő szervezetébe – nyilatkozott a tajvani járványos betegségek megelőzését szolgáló központ vezetője.

A madárinfluenza törzs egy másik ága, a H7N9 március elején ütötte fel fejét Sanghajban, majd további – elsősorban kelet-kínai – városokban. Megjelenését először március végén jelentették a hatóságok, a legutóbbi tájékoztatás szerint a kór összesen 131 embert fertőzött meg, akik közül 39-en meghaltak, 78-an meggyógyultak, a fennmaradó betegeket pedig továbbra is kórházban kezelik. A kínai egészségügyi szervek elszigetelt esetekként tekintenek a megbetegedésekre, mely emberről emberre nem terjed.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik