A brit trón majdani várományosának feleségéről december elején derült ki, hogy várandós, miután heveny terhességi rosszullétei miatt kórházba kellett szállítani.
Azt azonban, hogy mikor várható az utód, mindeddig a brit sajtó is csak találgatta. Az udvar annak idején mindössze annyit közölt, hogy a terhesség a bejelentés idején még nem tartott a 12. heténél, vagyis annál a legkorábbi időpontnál, amikor általában nyilvánosságra hozzák, ha a királyi családban gyermek érkezése várható. Általános az a közvélekedés, hogy az udvar csak a hercegnő nyilvánvalóan eltitkolhatatlan kórházi kezelése miatt kényszerült a hír korai közzétételére.
A Mail on Sunday című vasárnapi brit tömeglapnak azonban egy bennfentes forrás most elmondta, hogy a hercegi pár gyermekének megszületése július 13-ra várható. A lap által idézett forrás szerint a dátum a minap egy olyan kerti barbecue partin hangzott el, amelyen Vilmos és Katalin “legközelebbi barátai” vettek részt.
A lap megjegyzi, hogy ha az időpont helytállónak bizonyul, akkor a hercegi utód éppen a Koronázási Fesztivál idején jön majd a világra. Vilmos nagymamáját, II. Erzsébet királynőt 1953-ban koronázták meg, a 60. évfordulót július 11. és 14. között négynapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagy-Britannia népe.
A gyermek nemét még szigorúbb titok övezi, mint a várható születési dátumot. Katalin egy korábbi vélt elszólásából a sajtó arra következtetett, hogy leány érkezése várható, a legutóbbi spekuláció viszont az, hogy mégis inkább fiú valószínűsíthető. Ez a vélekedés abból ered, hogy a hercegnő nemrégiben kék babakocsit vásárolt. Brit sajtókommentárok szerint, ha Katalin leányt várna, akkor valószínűleg rózsaszín babakocsit vett volna.
Akár leány lesz Vilmosék első gyermeke, akár fiú, édesapja után mindenképpen ő lesz az Egyesült Királyság uralkodója. A brit kormány által tavaly elindított törvénymódosítási folyamat ugyanis várhatóan felszámolja azt a diszkriminatív trónutódlási előírást, amely szerint a mindenkori brit uralkodó elsőszülött fia előnyt élvez a trónöröklésben, akkor is, ha van idősebb leánytestvére.