Nagyvilág

Agyonlőtte kétéves húgát egy ötéves fiú

pisztoly (pisztoly, )
pisztoly (pisztoly, )

Véletlenül lelőtte testvérét egy kisfiú Kentucky államban, miközben az édesanyjuk néhány percre felügyelet nélkül hagyta őket – jelentette a CNN hírtelevízió csütörtökön.

A gyilkos fegyver egy 22-es kaliberű, egylövetű sportpuska volt, amelyet a gyerek a születésnapjára kapott. A fiú játszott a fegyverrel, amikor az váratlanul elsült, pedig gyerekzár is volt rajta.

A szerencsétlenség Kentucky állam déli részén, Caroline Sparksban történt, kedden. A rendőrség szerint azon a környéken nem megy ritkaságszámba, hogy kisgyerekek lőfegyverrel rendelkeznek.

A puska gyártója, a Crickett fegyvergyár háromfajta 22-es modellt is forgalmaz gyerekek számára, a tusán rózsaszín, piros, fehér és kék erezettel, „Az első karabélyom” reklámszlogennel.

A Caroline Sparks-i eseten kívül az elmúlt hónapokban két olyan lőfegyverbaleset is történt az Egyesült Államokban, amelyek során kisgyerekek öltek. Április elején Tennessee államban lőtt agyon egy négyéves fiú egy 48 éves nőt, majd néhány nappal később, New Jerseyben egy hatéves kisfiú sebezte halálra négyéves játszótársát.

Az Obama-kormány a decemberi newarki vérfürdő után – amelyben egy fegyveres egy iskolában 26 embert, köztük 20 kisgyereket agyonlőtt – kísérletet tett a fegyvertartás szabályainak szigorítására, ám a próbálkozás a kongresszusban elbukott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik