Nagyvilág

Háborúk motiválták a bostoni merénylőket

Bostoni merénylet (boston)
Bostoni merénylet (boston)

Úgy tűnik, hogy nem egy külföldi terrorszervezet utasítására cselekedett a testvérpár.

A Bostoni Maraton ellen elkövetett robbantás 19 éves gyanúsítottja azt vallotta kihallgatóinak, hogy az Egyesült Államok iraki és afganisztáni háborúja vitte rá őt és bátyját a támadás elkövetésére – mondták el a kihallatások anyagát ismerő amerikai tisztségviselők.

A The Washington Post című napilap közlése szerint a kórházban ápolt Dzsohar Carnajev elismerte, hogy április 15-én ő volt az egyik, aki elhelyezte a robbanószerkezeteket a maratoni futás célvonala közelében. A lapnak név nélkül nyilatkozó illetékesek elmondták, hogy Dzsohar és bátyja, Tamerlan – akit menekülésük közben lelőttek a rendőrök – a jelek szerint nem egy külföldi terrorszervezet utasítására hajtották végre tettüket.

Dzsohar Carnajev néhány olyan információval szolgált a hatóságoknak, amely arra utal, hogy ő és bátyja önállóan cselekedtek anélkül, hogy tengerentúli iszlám szélsőségesek irányították volna őket vagy jelentős befolyást gyakoroltak volna rájuk.

Az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok szerintük inkább arra utalnak, hogy “maguktól radikalizálódtak”, internetoldalak és az Egyesült Államok muzulmán világban végrehajtott akcióinak hatására. Az indítóokok közül Dzsohar Carnajev külön kiemelte az Egyesült Államok iraki háborúját, amely 2011 decemberében ért véget az utolsó amerikai alakulatok kivonásával, és Afganisztánt, ahol Barack Obama elnök 2014 végére akarja lezárni a hadműveleteket.

Az amerikai hatóságok még dolgoznak azon, hogy összerakják az idősebb Carnajev Oroszországban tett útjának részleteit, de egyelőre nem látnak olyan bizonyítékot, amely arra utalna, hogy ott kaptak volna olyan utasításokat, amelyek a bostoni merénylethez vezettek volna – mondta el a titkosszolgálatok egy tisztségviselője.

Erre utal az is – mondták el az illetékesek a The Washington Postnak -, hogy bár a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábban (2012-ben) az orosz hatóságok kérésére kihallgatta az idősebb Carnajevet, mivel orosz részről tartottak Tamerlan radikalizálódásától, az aggodalom aligha lehetett komoly, miután “semmilyen jogi lépést nem tettek ellene, amíg megtehették volna…”

Carnajev 2011 végén utazott haza az Oroszországhoz tartozó Dagesztánba, ahol korábban élt, és 2012 júniusában hagyta el az országot, s ezalatt négyszer vonták megfigyelés alá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik