Nagyvilág

A 87-re szabadnapot vett ki a királynő

Családi körben, windsori rezidenciáján ünnepelte 87. születésnapját a brit uralkodó, aki - kivételesen - "szabadnapot" adott magának.

Amikor II. Erzsébet királynő – Erzsébet Alexandra Mária hercegnőként – 1926. április 21-én világra jött, még senki nem gondolhatta, hogy az újszülöttben Nagy-Britannia jövendő uralkodóját kell tisztelni. A királynő kizárólag néhai nagybátyja “jóvoltából” ülhet már 61 éve a brit trónon. VIII. Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben, és 1936. december 11-én távozott a királyság éléről, átadva helyét öccsének, a későbbi VI. György királynak, Erzsébet édesapjának.

II. Erzsébet királynő nem csupán a nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje regnáló uralkodója, de az európai történelem legrégebbi monarchiájának, sőt – a pápaságot nem számítva – a legrégebben létező európai intézménynek az élén is áll. A brit uralkodó az összesen 54 tagállamot számláló, zömmel az egykori brit gyarmatokból álló, önkéntes szerveződésű Nemzetközösség tagállamai közül – az Egyesült Királyság mellett – tizenötnek ma is az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi országoknak, mint Kanada és Ausztrália.

A királynő ugyanakkor – korához képest rendkívüli munkabírásának köszönhetően – egyéb rekordokkal is büszkélkedhet. A vasárnapi születésnap alkalmából frissen összeállított statisztika szerint II. Erzsébet 1984 januárja és 2012 vége között összesen 14 ezer 429 hivatalos hazai és külföldi eseményen vett részt uralkodóként. Ez abszolút rekord a világ államfőinek mezőnyében. A statisztikát a The Daily Telegraph című patinás brit konzervatív napilap által naponta közölt udvari beszámoló, a Court Circular alapján, a Daybee online eseménykalauz megbízásából állították össze.

Azért csak 1984-ig mentek vissza, mert attól az évtől tartalmazza a Court Circular az uralkodó hivatalos külföldi programjait is. A becslések szerint a királynő hivatalos megjelenéseinek teljes száma a trónra lépés óta eltelt több mint hat évtizedben meghaladhatta a 30 ezret. II. Erzsébet királynő a kimutatás szerint eddig 261 hivatalos külföldi utazást tett. Legkedveltebb úticélja Kanada, ahol 22-szer járt; ausztrál és új-zélandi alattvalói eddig összesen 16, illetve tíz alkalommal üdvözölhették személyesen. Jóllehet az idős uralkodó most már kevesebb külföldi utazásra szánja el magát, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy hazai hivatalos programjainak számát is csökkentené, sőt inkább ellenkező a folyamat.

Tavaly, a trónra lépésének 60. évfordulóját ünneplő, eseményekben dús gyémántjubileumi évben II. Erzsébet 425 rendezvényen jelent meg az egy évvel korábbi 370 program után. Ez a munkatempó még a királynő korának felénél járók zömét is kimerítené, így az uralkodó mindenképpen megérdemelt egy szabadnapot vasárnapi születésnapjára. II. Erzsébet születésnapját egyébként “hivatalosan”, az évszázados hagyománynak megfelelően, a júniusi színpompás katonai tiszteletadással ünnepli meg az ország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik