Nagyvilág

A pártoknak nem kellenek a bölcsek

Beppe Grillo (Beppe Grillo)
Beppe Grillo (Beppe Grillo)

Az olasz pártoknak nem tetszik, hogy az államfő által felkért „bölcsek” segítségével alakuljon új kormány.

A Giorgio Napolitano elnök által felkért tíz “bölcs” kedden, két munkacsoportban kezdi meg a munkát. Jogászokról, politikusokról van szó, de köztük van a statisztikai hivatal elnöke is. Egyik felük gazdasági-társadalmi, másik intézményes kérdésekről tanácskozik. Az államfő közleménye szerint programjavaslatokat dolgoznak ki a kormányalakítás elősegítésére.

A sajtó szerint a “bölcsek” a parlamenti pártok választási ígéretei alapján „gyúrnak össze” olyan kormányprogramot, amelyre egy bizalmi szavazáson a pártok nem mondhatnak nemet. Csak azt nem tudni még mindig – tették hozzá a lapok -, ki vezetné az ezt a programot megvalósító kormányt.

A februári 24-25-i választások után Napolitano március 22-én Pierluigi Bersanit, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkárát bízta meg a kormányalakítással. Ő azonban nem jutott egyezségre a parlamenti pártokkal. A februári választásokat a PD vezette balközép koalíció nyerte, de szilárd parlamenti többséggel nem rendelkezik. A legnagyobb párt az 5 Csillag Mozgalom lett, amely kezdettől fogva magának követeli a kormányzás jogát.

A pártok arra is nemet mondtak, hogy szakértői kormányt támogassanak. Napolitano ezek után döntött úgy, hogy az úgynevezett bölcsekre, az olasz politikai és intézményes élet tekintélyes képviselőire bízza a helyzet megoldását, ezzel is nyerve néhány napot “az olasz történelem drámai fordulópontján”, ahogyan ő maga fogalmazott.

A sajtó szerint azonban a köztársasági elnök “tűzszüneti ötlete” 48 óráig sem működött. A bölcsek még meg sem kezdték munkájukat, a politika és a közvélemény máris kritizálta a Napolitano választotta utat. A pártok szerint vagy új kormány alakul, vagy újabb választásokat kell tartani.

„Az államfő indítsa újra a politikai erőkkel való egyeztetést. A ház lángokban áll, nem lehet az időt vesztegetni” – fogalmazott Angelino Alfano, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) főtitkára. „Ne a bölcsek, hanem a parlament döntsön a teendőkről” – hangoztatta Dario Franceschini, a PD vezetőségi tagja. Az 5 Csillag Mozgalmat (M5S) vezető Beppe Grillo (a képen) „beteggondozóknak” nevezte a „bölcseket”.

Fenntartásait fejezte ki még a Codacons fogyasztóvédelmi egyesület is hangoztatva, hogy a „bölcsek” közé egy civilt sem kinevező Napolitano „semmit nem értett meg a választások üzenetéből”. Mások azt kifogásolták, hogy a tíz személyiség közé egy fiatal és egy nő sem került be.

A negatív internetes kommentekre az elnöki palota szóvivője (@QuirinaleStampa) Twitter-üzenetben reagált, „jogosnak” nevezve a kétségeket és szkepticizmust, ugyanakkor „alaptalannak” a félelmeket és gyanakvást. Hozzátette, hogy a „bölcsek informatív és időben korlátolt” munkájának értelme keddtől fog megvilágosodni.

Elemzők szerint azonban a „bölcsek” munkája akár húsz napig is eltarthat. “Nehéz a feladatunk, nincsen okunk optimizmusra. A római parlamentnek bébiszitterre van szüksége”- jelentette ki a “bölcsek” egyike, Valerio Onida jogász. „Nem kormányprogramot állítunk össze, a pártok közötti konvergenciát keressük” – tette hozzá a szintén a “bölcsek” közé kinevezett Filippo Bubbico szenátor.

Olaszországot közben továbbra is a decemberben lemondott Monti-kormány vezeti, amely utódjára várva az IlSole24Ore gazdasági napilap szerint újabb megszorító gazdasági intézkedéseken dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik