Nagyvilág

Még mindig nincs pápa

fekete füst, pápaválasztás (fekete füst)
fekete füst, pápaválasztás (fekete füst)

A konklávé második napjának második szavazásán sem született döntés. Erdő Péter esélyei javulni látszanak.

Újra fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből szerdán, a második szavazás után, azaz a 115 bíborosnak ezúttal sem sikerült megválasztani az új pápát. (Délelőttönként – akárcsak délután – ugyanis kétszer szavaznak. Amennyiben az első eredménytelennek bizonyul, akkor egyelőre nincs fekete füst, és következik a második délelőtti szavazás. Ha a második is eredménytelen, akkor száll fel a fekete füst).

Szerdán, a délután folyamán még kétszer szavazhatnak a pápaválasztók. Ha ma sem születik döntés, csütörtökön folytatódik a voksolás.

A vatikáni Szent Péter téren álló tömeg körében, valamint a pápaválasztást közvetítő tévéstúdiókban pár pillanatra bizonytalanság ütötte fel a fejét, mivel hirtelen nem tudták százszázalékosan eldönteni a füst színét a beborult, római időjárásban. Ám a felmerült kétségek elmúltak, és végül bizonyosság vált: a füst színe ezúttal is fekete volt.

Most a bíborosok visszatérnek szálláshelyükre, és ott 13 órakor megebédelnek, majd 16 órakor visszamennek az apostoli palotába, és 16:30-kor kezdődik az első délutáni szavazás a Sixtus-kápolnában. A füstjelek rendje megegyezik a délelőttivel. Füstjel 17:30 és 19:30 között bármikor várható.

Minél tovább tart a konklávé, annál nagyobb az esély arra, hogy „kompromisszumos” jelölt győz. A korai fehér füsttel a magyar bíboros esélyei is elszállnának – mondta korábban lapunknak Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértő. Szerinte minél tovább kell várni a fehér füstre, annál nagyobb az esélye, hogy végül egy kompromisszumos jelölt, így Erdő Péter lett a befutó.

Fotó: EPA

Meglepő lett volna a korai döntés

Az első három szavazás nem volt eredményes, de ez általában így szokott menni. Eddig csak XII. Pius megválasztásakor történt meg az, a második világháború előtti években, hogy a bíborosok három szavazással pápát választottak. A ma délelőtti szavazás egyébként gyors volt: kevesebb mint két óra alatt kétszer szavaztak” – mondta el Federico Lombardi szentszéki szóvivő szerdán, a bíborosok egyébként jókedvűek, nyugodtak – tette hozzá.

A szavazás a Sixtus-kápolnában csendben zajlik. A bíborosok nem beszélgetnek egymással. Miután felírták jelöltjük nevét a latin nyelvű szavazócédulára, egyenként a Sixtus-kápolna főoltárán levő szavazóurnához járulnak. A szavazócédula 12×14 centiméteres: az van ráírva, hogy Eligo in Summum Pontificem (Pápává választom), alatta egy egyenes vonal, ide írják a bíborosok a választottjuk nevét. Az új pápa nevének bejelentésekor majd a keresztneve hangzik el először latinul a Szent Péter-bazilika lodzsájáról.

XVI. Benedek a tévében nézi a választást

A konklávénak valójában két helyszíne van: a Sixtus-kápolna és a Szent Péter tér, ahol hívők, zarándokok az új pápát ünneplik – mondta a szóvivő. Hozzátette: óráról órára nő a várakozás izgalma, hiszen mindenki tudja, hogy már csak néhány nap vagy néhány óra, és meglesz az új egyházfő.

Lombardi arról is beszámolt, hogy találkozott Georg Gansweinnel, XVI. Benedek személyi titkárával, aki elárulta, hogy a nyugalmazott pápa Castel Gandolfóból a televízión keresztül követi utódja megválasztását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik