Nagyvilág

Kórházba került, mert egy csinos nő mellett kellett ülnie

Repulogep-ablak(210x140)(3).jpg (repülőgép, ablak, utas, )
Repulogep-ablak(210x140)(3).jpg (repülőgép, ablak, utas, )

A negyvenéves férfi egy ötórás repülőút végén lett rosszul, köszönhetően a mellette ülő bombázónak és saját hiúságának.

A kínai férfi az ország észak-keleti részén található Harpin városában szállt fel a repülőgépre, és már éppen kényelembe helyezte volna magát a turistaosztályon, az ablak mellé szóló helyén, amikor utazása rémálommá vált – írta a RocketNews24. A férfi melletti ülésre ugyanis egy feltűnően csinos hölgy ült le. A férfiak, különösen a középkorú férfiak nagy többsége ezt örömmel fogadta volna, számára viszont ez szörnyen kényelmetlen helyzetet teremtett.

A nagy pocakját szégyenlő férfi ugyanis annyira kínosnak érezte eltunyult testét, hogy úgy döntött, inkább végigüli az egész utat, de nem megy el a csinos hölgy előtt, nehogy az meglássa hasát. Ezért egy korty vizet sem ivott, nehogy ki kelljen mennie a vécére, és egyszer sem állt fel kinyújtóztatni végtagjait. Így amikor a gépe leszállt Fucsou város repülőterén, az öt órán át mozdulatlanul ülő férfi már nem tudott felállni, nem sokkal később pedig elájult, és kórházba kellett szállítani.

A férfiról kiderült, hogy a hosszú repülőutakon is előforduló mélyvénás trombózis áldozatává vált, ami leginkább a helyhez kötött embereket támadja meg. A szakértők ennek elkerülésére azt tanácsolják az utasoknak, hogy mozgassák meg tagjaikat, amilyen sűrűn csak tehetik, és igyanak sok vizet. A hiúságába majdnem belehalt kínai férfi pont ezeket nem csinálta – írta a RocketNews24.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik