Az exrendőr, Christopher Jordan Dorner a dél-kaliforniai Big Bear Lake település környékén, egy viskóban barikádozta el magát. A rendőrök körülvettek az épületet, majd kommandósok rohamozták meg. Ekkor odabentről egy lövés hallatszott, majd közvetlenül ezután a ház lángba borult.
A rendőrök egyelőre a tűzoltás befejezését várják, hogy átkutathassák a romokat, és kiemelhessék, azonosíthassák Dorner holttestét.
Dorner, akit hat napon át hiába keresett a rendőrség, kedden betört egy házba Big Bear Lake településen, megkötözte az ott lakó párt, s a terepjárójukkal próbált a térségből elmenekülni. A San Bernardino megyei seriffi hivatal szerint a rendőrség az autólopással kapcsolatos bejelentés nyomán vette üldözőbe a férfit.
A magát végül egy viskóban elbarikádozó férfi a hatóság embereivel vívott tűzharcban megsebesített két seriff-helyettest, akik közül az egyik a kórházba szállítás után meghalt. Az akcióban több száz lövés dördült el.
Los Angeles polgármestere vasárnap egymillió dollárt ajánlott fel annak, aki a feltételezett rendőrgyilkos nyomára vezeti a hatóságokat, a rendőrséghez azóta mintegy ezer bejelentés érkezett.
A rendőrségtől elbocsátott, 33 éves Dorner háborút hirdetett volt kollégái és családtagjaik ellen, mert állítása szerint a testületnél derékba törték a karrierjét. A férfit a rendőrség szerint azért bocsátották el, mert hamis tanúvallomást tett. Azóta többször is eredménytelenül próbált visszakerülni a testületbe.
Február eleje óta Dorner egy rendőrrel, valamint egy volt kollégájának két hozzátartozójával végzett, további két rendőrt pedig megsebesített.