Nagyvilág

Millió dollárt ér a gyilkos exzsaru feje

dollár (dollár, )
dollár (dollár, )

Az elbocsátott rendőr bosszúhadjáratot indított volt kollégái ellen, belföldi terrorizmussal vádolják.

Egymillió dolláros nyomravezetői jutalmat ajánlottak fel vasárnap annak a volt Los Angeles-i rendőrnek a kézre kerítése érdekében, aki az elmúlt napokban három embert megölt, kettőt pedig megsebesített.

A közületek, vállalkozások és magánszemélyek által összeadott nagy összegű jutalom kitűzését Los Angeles polgármestere, Antonio Villaraigosa jelentette be.

A rendőrségtől elbocsátott, 33 éves Christopher Jordan Dorner “nem hagyományos és aszimmetrikus háborúba” kezdett volt kollégái és családtagjaik ellen, mert állítása szerint a testületnél derékba törték a karrierjét. Dornert más bűncselekmények mellett “belföldi terrorizmussal” vádolják.

Charlie Beck Los Angeles-i rendőrfőnök a hétvégén bejelentette, hogy a rendőrség újból kivizsgáltatja Doner állítólag igazságtalan elbocsátásának körülményeit. Mint mondta, az intézkedést nem azért hozta, hogy a több ember meggyilkolásával vádolt Dornert megnyugtassa, hanem azért, hogy biztosítsa a közvéleményt: a rendőrség minden cselekedete nyilvános és tisztességes.

A 33 éves Dorner február eleje óta egy rendőrrel, valamint egy volt kollégájának két hozzátartozójával végzett, további két rendőrt pedig megsebesített.

A meggyilkolt rendőrt szerdán búcsúztatják; a temetést rendkívüli biztonsági előkészületek előzik meg Los Angelesben. Megerősítették a vasárnap esti Grammy díjkiosztó gála biztosítását is.

Beck rendőrfőnök vasárnap megadásra szólította fel Dornert, és sértetlenséget ígért neki. Ez utóbbi azért is érdekes lehet, mert a múlt héten Los Angeles-i detektívek figyelmeztetés nélkül szétlőttek egy autót, – és megsebesítettek két nőt – mert azt hitték Dorner ül benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik