Nagyvilág

Botrányosan részegek voltak a légiutas-kísérők

Légiutas-kísérő (légiutas-kísérő, )
Légiutas-kísérő (légiutas-kísérő, )

A jegyekért több millió forintot fizető utasok érthetően nem voltak lenyűgözve.

A British Airways Londonból Washingtonba tartó járatán több üveg pezsgőt, és vörösbort gurítottak le a légitársaság utaskísérői, mielőtt botrányos viselkedésükkel lepték meg az első és a business osztályon ülő utasokat – írta a The Sun. A szolgálaton kívül lévő, férfi és női utaskísérők a beszámolók szerint össze-vissza rohangáltak az ülések között, estek-keltek, és üvöltözésükkel zavarták a tengerentúli járat utasait. Emellett enyhébb erotikus műsort is szolgáltattak: csókolóztak és fogdosták egymást.

A jegyekért komoly összegeket, akár 7500 fontot, azaz nagyjából 2,5 millió forintot is fizető utasok érthetően nem voltak lenyűgözve az előadástól, ami miatt képtelenek voltak pihenni és aludni. Panaszáradatuk után a szolgálatban lévő utaskísérők bejelentették kollégáiknak, hogy nem kaphatnak több alkoholt, de ez csak olaj volt a tűzre. A Sun beszámolója szerint ez azonban csak olaj volt a tűzre.

„Úgy viselkedtek mint az idegesítően elkényeztetett kölykök, hihetetlenül szakmaiatlanok voltak” – idézte a lap az egyik utast. A British Airways szóvivője elnézést kért az utasoktól, és közölte, hogy vizsgálják az esetet, és a történteknek következményei lesznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik