Nagyvilág

Letartóztatták, miután havat lapátolt, engedély nélkül

Hólapát (hólapát, )
Hólapát (hólapát, )

Az 53 éves nőt korábban azért ítélték el, mert betört egy házba, hogy kitakarítsa. Most egy ház előtt találták, amint a garázsbejáró elől tolta el kéretlenül a havat.

Az amerikai sajtóban csak “Takarítótündérként” emlegetett ohiói Susan Warrenre a polgárőrség egyik tagja hívta ki a rendőröket, miután “egy gyanús nőt” látott az egyik háznál, amint éppen havat lapátol, a tulajdonos tudta nélkül – jelentette a helyi sajtó. Az 53 éves nőt a kiérkező rendőrök letartóztatták, miután elbeszélgettek vele, és kiderült, hogy a próbaidő feltételeinek megszegése miatt letartóztatási parancs van ellene érvényben.

A nő tavaly került bele a nemzetközi hírfolyamba, miután novemberben egy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert betört egy házba, hogy kitakarítsa. Az elvégzett kéretlen munkáért pedig 75 dollárt kért el egy, a házban hagyott cetlin, amin telefonszámát is meghagyta. Akkor a The Chronicle-Telegram című lapnak elmondta: többször is betört házakba takarítani, de egészen addig semmi problémája nem volt ebből.

A mostani, hótakarítós eset után egy helyi rendőr elmondta: Warrennél ezerdollárnyi készpénzt találtak. “Igencsak jól mehetett” számára a hólapátolós üzlet – tette hozzá a rendőrtiszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik