Nagyvilág

Levizelte a rendőrséget a frissen szabadult rab

bilincs (bilincs, )
bilincs (bilincs, )

A 42 éves férfi alig három órája volt szabadlábon, de már sikerült annyira részegre innia magát, hogy lehugyozott egy rendőrségi épületet. Újra rácsok mögött találta magát.

A Michigan állambeli Van Buren megyei seriffhivatal egyik rendőre éppen a számítógépen dolgozott, amikor kinézve az ablakon észrevett egy férfit, aki a lehető legrosszabb helyen könnyített magán – közölte a helyi sajtó. A rendőrségi jelentés szerint „egyértelműen ittas” férfi az épület falát és a járdát is összerondította.

A rendőr azonnal intézkedett, és „beinvitálta” a részeget, akiről kiderült, hogy azért ment a seriffhivatalba, hogy letegye az óvadékot egyik barátjáért. A meg nem nevezett férfi azzal mentegetőzött, annyira kellett már vizelnie, hogy képtelen volt tovább visszatartani. Elmondása szerint még annyi ideje sem maradt, hogy bejusson az épületben lévő nyilvános vécébe.

A férfit, akiről kiderült, hogy alig három órája szabadult egy másik megyei börtönből, ott helyben őrizetbe is vették, és bekerült barátja mellé a cellába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik