Nagyvilág

Bűnös a bepisilő gyereket szomjhalállal büntető nő

Gyerek vizespohárral (vizespohár, gyerek, )
Gyerek vizespohárral (vizespohár, gyerek, )

Az esküdtszék bűnösnek találta azt a 44 éves amerikai nőt, aki öt napon át nem engedett inni egy tízévest, mert a kisgyerek bevizelt az ágyába.

A texasi bíróságon kedden döntenek arról, hogy a gyerekbántalmazásban bűnösnek talált Tina Alberson pontosan mekkora büntetést kapjon. A nőt akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik – írta az NBCNews.

Az amerikai kisgyerek még 2011 nyarán halt szomjan, amikor ikertestvérével együtt elvált apjuknál és annak új feleségénél töltöttek el egy hónapot Texas államban.

A mostoha az ügyészek szerint öt napon át szomjaztatta Jonathan Jamest a forró texasi nyár kellős közepén, amikor a hőmérséklet rendszeresen a 40 fokot súrolta. Ezt azonban még azzal is súlyosbította, hogy a kisgyereket többször is arra kényszerítette, hogy a konyhában felrajzolt X-en álljon, miközben az ablakon betűző nap sütötte a légkondicionáló nélküli házban. Mindezt azért, mert álmában bepisilt.

„Eltilthatta volna egy olyan dologtól, amit szeretett volna, mint például a televízió, de ehelyett olyantól tiltotta el, amire szüksége volt, a víztől” – mondta el az ügyész a záróbeszédben.

A haláleset miatt eljárást indítottak az apa ellen is, aki vak és mozgássérült, és aki azt állította, nem tudta, hogy mit művel fiával a felesége. Az apa tárgyalását februárban kezdik el – közölte az NBC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik