Szemtanúk elmondása szerint Donna Lange és nála egy évvel idősebb barátja, akivel közösen éltek egy lakókocsiban a Washington állambeli Everett városában, az esetet megelőző napon erősen ittak, és többször is összekaptak – jelentette a kirotv. A nagydarab, majdnem kilencven kilogrammos nőt látták, amint a földre löki a nála jóval kisebb barátját, majd ráfekszik, valamint hallották, hogy a férfi kétségbeesetten kéri, hogy szálljon le róla.
Később Lange-ot a férfin fekve találták, a melle teljesen beborította áldozata arcát, aki ekkor már eszméletlen volt. Amikor a rendőrök kiérkeztek, a mentősök már a férfi újraélesztését végezték, akit később, már a kórházba szállítás után halottá nyilvánítottak. A lakókocsinál lévő szemtanúk szerint a nő „halálra fojtotta” a férfit.
Donna Lange a rendőröknek azt állította, hogy nem emlékszik semmire az esetből. A nő ellen várhatóan szándékos emberölés miatt indítanak eljárást.