Nagyvilág

Rejtélyes golyó talált el szilveszterkor egy nyugdíjast

AK-47 (ak-47)
AK-47 (ak-47)

Majdnem megölt egy 67 éves nőt egy szilveszteri mulatozó, aki a levegőbe lövöldözve köszöntötte az új évet, nem gondolva bele abba, hogy a fellőtt golyó egy idő után valahol nagy erővel fog visszatérni a földre.

A nyugdíjas nő és férje a floridai St. Petersburg város jachtklubjában nézte a szilveszteri tűzijátékot egy első emeleti erkélyről, amikor hirtelen éles fájdalmat érzett a jobb csuklóján – jelentette a helyi sajtó. Amikor lenézett a kezére, azonnal látta a sebet és a sok vért, és közölte: “Meglőttek!” Férje elmondása szerint kellett egy kis idő, mire ő és a vele együtt bulizó házaspár felfogta, hogy mit is mondott.

Laurie Eberhardthoz azonnal mentőt hívtak, és kórházba szállították, ahonnan szerencséjére már három óra múlva távozhatott, mivel csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A nő elmondta, tudja, hogy nagyon szerencsés volt, mert a nagy kaliberű golyó, amelyet a rendőrség szerint minden bizonnyal egy AK-47-esből lőttek ki az ég felé, akár a halálát is okozhatta volna.

A helyi rendőrség nyomozást indított az ügyben, de egyelőre se tanúik, se gyanúsítottjuk nincs, és azt sem tudni, hogy honnan lőtték fel a golyót. Ugyanakkor a lövedék alapján azonosítani tudják majd azt a fegyvert, amelyből azt kilőtték, és egyben annak tulajdonosát, ha megtalálják a kérdéses AK-47-est.

Az arab országokban régi hagyománynak számító örömlövöldözések az utóbbi években az Egyesült Államokban is népszerűvé váltak, és ezzel együtt egyre több áldozattal is járnak. Egy éve szilveszterkor egy 12 éves fiút talált fejen egy levegőbe lőtt töltény, a tavalyi július negyediki ünnepség alatt pedig egy 74 éves férfi menekült meg óriási szerencsével a haláltól, amikor egy 9 mm-es golyó fúrta át felülről az arcát, majd a nyakában lógó dögcéduláról pattant le a földre – írta a Tamba Bay Times.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik