Nagyvilág

Gyorsan terjed a has influenzája

betegség (betegség, )
betegség (betegség, )

Nagy-Brittaniában már egymillió fölött van a norovírus áldozatainak száma. A hasmenéssel, hányással járó betegség a világ más részein is fertőz.

A brit egészségvédelmi hatóság (HPA) szerint a rendkívül könnyen terjedő norovírus az idei télen a vártnál korábban ütötte fel a fejét. Már több mint 1,1 millió embert fertőzött meg a hasmenéssel, hányással járó norovírus Nagy-Britanniában. A szakemberek szerint az ünnepek után még több eset várható.

A HPA szerdán közzétett adatai szerint csaknem négyezer, laboratóriumi lelettel megerősített norovírusos esetet regisztráltak ezen a télen, ez 72 százalékkal haladja meg a tavalyi, hasonló időszakban rögzített esetek számát.  Az emelkedés oka nem ismert.

Szakértők szerint minden laboratóriumban igazolt esetre 288 nem jelentett eset jut, ugyanis a vírussal fertőzöttek zöme nem fordul orvoshoz. Ezt véve alapul becsülik több mint 1,1 millióra az idei téli megbetegedések számát.

Nem csak Angliában

Hasonló tendencia mutatkozik Európa-szerte, Japánban és a világ más részein is.

Az Egyesült Államokban az egészségügyi hatóságok a múlt héten jelentették be, hogy két luxushajó utasai közül több mint négyszázon figyelték meg a betegségre jellemző tüneteket.

Európában kórházakat és idősek otthonait kellett lezárni, hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését.

Gyorsan terjed, gyorsan múlik

A „has influenzájának” is nevezett betegség  gyors lefolyású, elsősorban az óvodás, kisiskolás korú gyermekeket fertőzi, ám rajtuk keresztül eljut a felnőttekhez is. Főként cseppfertőzés útján terjed,de  akár tárgyak érintésével is.  A szakértők szerint nem csak amiatt nehéz elkerülni a betegséget, mert akár egy kilincs érintésével is megfertőződhetünk, hanem mert a norovírusból a betegség kialakulásához kis mennyiség is elég.

Tavalyelőtt Magyarországon is sok fertőzés volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik