Nagyvilág

Vesztegetett a Mol a horvátok szerint

Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt tíz évi börtönbüntetésre ítélték. A Mol közleményében visszautasította a korrupció vádját.

A volt horvát kormányfőt egyebek mellett azzal vádolják, hogy 10 millió euró kenőpénzért segített a magyar olajvállalatnak.

Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök a zágrábi bíróság előtt tagadta, hogy a magyar olaj- és gázipari társaság megvesztegette az INA horvát olajvállalat irányítási jogainak átadásáért.


Fotó: EPA / Antonio Bat

„Cáfolni akarom az USKOK (a horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája) és Robert Jezic (tanú) minden olyan gyanúsítását, amely szerint kenőpénzt fogadtam el a Moltól. Nem kértem és nem fogadtam el kenőpénzt” – mondta Sanader. A zágrábi megyei bíróság első fokon a volt horvát miniszterelnököt elítélte.

Az USKOK háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés elkövetésével vádolta. Azt állította, hogy Sanader 1994-1995-ben, még külügyminiszter-helyettesként mintegy félmillió euró jutalékot fogadott el a Hypo Alpe Adria banktól azért, hogy Horvátország az osztrák pénzintézettől vegyen fel kölcsönt, illetve a bank terjeszkedhessen Horvátországban.

A másik vádpont szerint Sanader a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Hypo-ügyben 3 év hat hónap, az INA-Mol ügyben hét év hat hónap büntetést szabott ki a bíróság.

Az egyesített per összesített ítélete 10 év börtön és a jogtalanul szerzett pénz elkobzása.

A Mol visszautasítja a korrupció vádját

“Nem tisztünk minősíteni az elsőfokú döntést, Horvátország legnagyobb befektetőjeként tiszteletben kell tartanunk a Horvát Köztársaság független igazságügyi testületének döntését. Mindazonáltal úgy gondoljuk, az ügy kevésbé szól a Molról vagy az INA-ról, hanem sokkal inkább egy horvátországi politikai ügyről van szó” – áll a Mol az ítélet kihirdetése után kiadott közleményében.

A társaság úgy véli, nem lehet úgy elítélni valakit, hogy sem indíték, sem bűncselekmény, sem bizonyíték nincs. Nincs indíték, hiszen a Mol, mint az INA legnagyobb egyéni részvényese komoly áldozatvállalásokkal a csőd veszélyétől mentette meg az INA-t, amikor átvette felette az irányítást 2009-ben. Ehhez nem volt szükség tisztességtelen eszközökre.
Nincs bűncselekmény sem – érvel a magyar cég, mivel a Mol nem adott semmilyen juttatást politikusoknak, vagy döntéshozóknak azért, hogy konszolidálja és megmenthesse az INA-t.

Értelemszerűen nincs bizonyíték sem, hiszen a vád mindössze egy ember vallomására épül, amit két másik tanú és a vádlott cáfolt meg a tárgyalás során – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik