Nagyvilág

Bajnai nyugtalanítja a Fideszt

Bajnai Gordon visszatéréséről, kaotikus mozgalomról és furcsa kormányzati lépésekről ír a The Economist.

Bajnai Gordon nyugtalanítja a Fideszt – olvasható a The Economist Kelet-Európával foglalkozó blogrovatában (Eastern Approaches).

A brit gazdasági-politikai hetilap szerzője szerint a volt miniszterelnök október 23-án megfogalmazott üzenetei visszhangra lelnek: az általa elindított Együtt 2014 mozgalom máris a legnagyobb ellenzéki csoportnak számít egy felmérés alapján.
Egyetlen közvélemény-kutatás még nem mutat sokat, és főleg nem jelez győzelmet egy olyan párt számára, amely még nem is létezik. A jobboldal félelmei azonban megítélhetők a Bajnai Gordon elleni folyamatos támadásokból. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője kijelentette, hogy Bajnai azért akar visszakerülni a hatalomba, mert a bankokat és a multinacionális cégeket akarja segíteni.

Az Együtt 2014-nek gondjai támadhatnak szövetségesei megválasztásával, a Millát egy konzervatív blogíró például “kaotikus” mozgalomnak nevezte. Bennfentesek ugyanakkor a kormányzati munkát is egyre kaotikusabbnak írják le, hanyagul felvázolt törvénytervezetek születnek, amelyekhez az utolsó pillanatban terjesztenek be módosítókat, majd egyéni képviselői indítványként hajtják át a parlamenten.

Egyes döntések bizarrnak tűnnek – áll a The Economist blogjában, amely felidézi az IMF/EU-megállapodással kapcsolatos kormányzati médiakampányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik