Nagyvilág

A volt horvát kormányfő csalással vádolja az ügyészt

A korrupció gyanúja miatt bíróság előtt álló Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök szerint Mladen Bajic államügyész hamis bizonyítékokkal támasztja alá az ellene felhozott vádakat.

A horvát állami televízió egy vasárnapi beszélgetőműsorában a 2010 végén letartóztatott Sanader megismételte, hogy mind a hét állítólagos korrupciós esetben ártatlan, és Bajic politikai utasításra cselekedett, amikor vád alá helyezte őt.
“Azt mondom, hogy Bajic meghamisította a felvételeket, akár be is perelhet rágalmazásért. Ez az igazság az államügyészség munkájával és módszereivel kapcsolatban” – fogalmazott az egykori kormányfő.

Azt állította, hogy az ellene valló tanúk többségének is hazudnia kellett, mert más perekben ők maguk voltak vádlottak. Mint mondta, Bajic “keresztes háborút” folytatott ellene. “Egyszer az otthonomban ő adott nekem két festményt, amelyért most vádat emelt ellenem” – mesélte.

Ivo Sanader 2003 és 2009 között volt Horvátország miniszterelnöke, majd váratlanul lemondott posztjáról. Jelenleg több korrupciós per is folyik ellene, egyebek között azzal is vádolják, hogy a Mol 10 millió euróval vesztegette meg az INA horvát olajtársaság irányításáért cserébe.

A műsorban a volt kormányfő megismételte: azért mondott le, hogy előmozdítsa az akkor patthelyzetben lévő szlovén-horvát határvitát. Hozzátette, hogy ebből a szempontból ma már hibának tartja döntését, mert ha marad, utódai nem írtak volna olyan szerződést, amelyért Horvátország “a tenger egy részével” fizetett.

Másrészt viszont – fűzte hozzá – ha nem áll félre, országa nem tudott volna ennyire gyorsan közeledni az Európai Unióhoz.

Horvátország jövő nyártól az EU teljes jogú tagjává válik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik