Nagyvilág

Az Apple-vezér elnézést kért a felhasználóktól

iphone (iphone, )
iphone (iphone, )

Sajnálja, hogy az új operációs rendszer térképszolgáltatása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Nyílt levélben kért elnézést a felhasználóktól az iOS mobil operációs rendszer legfrissebb verziójában megjelent, hibásan működő térképszolgáltatás miatt Tim Cook, az Apple vezérigazgatója.

“Az Apple-nél arra törekszünk, hogy világszínvonalú termékeket készítsünk, melyek a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtják ügyfeleinknek. Az új Maps múlt heti kiadásakor nem tudtuk teljesíteni ezt a vállalásunkat. Őszintén bocsánatot kérünk a csalódottságért, amit ezzel okoztunk a vásárlóinknak, és mindent megteszünk érte, hogy jobbá tegyük a Mapset” – írja a felhasználóknak szóló nyílt levelében az Apple-vezér.

A cég első embere a felhasználók türelmét kéri, a szolgáltatás továbbfejlesztése alatt pedig az App Store-ban elérhető navigációs alkalmazásokat, így a Binget, a MapQuestet, a Waze-t, illetve a Google és a Nokia böngészőből elérhető megoldásait ajánlja.

A Maps alkalmazást megjelenése óta számtalan kritika érte, többek közt azért, mert sokszor teljesen téves navigációs értékeket adott meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik