Nagyvilág

A „puncilázadókat” díjazza Yoko Ono

Békedíjat adományoz a Pussy Riot orosz punkegyüttesnek Yoko Ono japán képzőművész, zenész pénteken New Yorkban.

A kétévenként kiosztott Lennon-Ono Grant for Peace nevű díjat az orosz punkegyüttes egyik bebörtönzött tagjának, Nagyezsda Tolokonnikovának a férje, Pjotr Verzilov fogja átvenni – közölte csütörtökön az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet. Az idei békedíjon a Pussy Riot együttes tagjai mellett még négyen osztoznak – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A kitüntetettek között szerepel Rachel Corrie, a palesztin területeken folyó izraeli katonai hadműveletek ellen tiltakozó amerikai aktivista, akit 2003-ban halálra gázolt egy izraeli katonai buldózer Rafahban; Christopher Hitchens (1949–2011) brit-amerikai író; John Perkins amerikai aktivista, a Confessions of an Economic Hit Man (Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai) című könyv szerzője, valamint egy ötödik, „hasonlóan fontos aktivista”, akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A pénteki díjátadóra tíz nappal a Pussy Riot tagjainak ügyében történő fellebbviteli tárgyalás előtt kerül sor. Az együttes három tagját több hónapig tartó eljárást követően, augusztusban két-két év, javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélte egy moszkvai kerületi bíróság, amiért február 21-én az orosz főváros Megváltó Krisztus-székesegyházában álarcban gitározva imádkoztak a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint.

A díj hivatalos honlapja szerint a többi kitüntetett – Rachel Corrie esetében szülei, Christopher Hitchens nevében pedig özvegye – október 9-én, John Lennon születésnapján, az izlandi fővárosban, Reykjavíkban rendezendő ünnepségen veszi át az elismerést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik