Nagyvilág

Latin-amerikai szervezetek segítik a kormányt

Adrian Oliva Alcazar és Németh Zsolt (ingyenes, )
Adrian Oliva Alcazar és Németh Zsolt (ingyenes, )

Latin-amerikai országok politikusainak egy szervezetével is együttműködik a magyar kormány Tóásó Előd ügyében. A férfi már 41 hónapja van előzetes letartóztatásban, ez ellenkezik Bolívia belső jogrendjével és nemzetközi jogi kötelezettségvállalásaival is – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

A politikus hétfőn a Parlamentben fogadta Adrian Oliva Alcazar bolíviai ellenzéki képviselőt, aki a Tóásó család meghívására érkezett Budapestre. A találkozót követően Németh Zsolt köszönetet mondott a latin-amerikai Parlamenti Szövetség az Amerikai Demokráciáért (APDA) szervezetnek, amiért felvállalta Tóásó Előd ügyét.

Ez azt jelenti: a szervezet fontosnak tartja, hogy Bolíviában érvényesüljön a jogállamiság alapvető elve, és azt, hogy tisztességes eljárás induljon az ügyben – tette hozzá. Megemlítette, hogy az APDA-nak már komoly eredményei vannak, hiszen több politikai fogoly szabadon engedését elérték.

Az államtitkár kiemelte: a latin-amerikai szervezet segítségével Tóásó Elődöt remélhetőleg mielőbb – méltányos eljárás keretében – szabadon engedik, hiszen „meg vagyunk győződve az ő ártatlanságáról mindaddig, amíg ezzel ellentétes döntést egy törvényes eljárás keretében nem hoznak”.

Még mindig nem tudni, mikor kezdődik meg a bírósági tárgyalás – emlékeztetett, hozzátéve, a legújabb hírek szerint esetleg még szeptemberben.

Kérdésre válaszolva Németh Zsolt a kormány eddigi lépéseiről elmondta, meghallgatást tartottak az ügyről az Európai Parlamentben, és az Európai Külügyi Szolgálat is nagy hangsúlyt helyez az esetre, továbbá Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök tárgyalt Evo Morales bolíviai államfővel.

Adrian Oliva Alcazar az eseményen kifejtette, Bolíviában komoly aggodalmak övezik a történteket, amelyek során – mint fogalmazott – törvénytelenül kivégeztek három európai állampolgárt. A bolíviai képviselő független nemzetközi vizsgálatot sürgetett az ügyben, ehhez nemzetközi szervezetek segítségét kérik.

Tóásó Előd testvére, Tóásó Edit a sajtótájékoztatón kijelentette, bízik az APDA-ban, és abban, hogy a magyar kormánytól minden segítséget megkapnak, ahogyan eddig is. Kérdésre válaszolva azt mondta, Tóásó Előd a körülményekhez képest jól van.

Adrian Oliva Alcazar a legnagyobb bolíviai ellenzéki pártnak, a Convergencia Nacionalnak a képviselője, és alapítója a nyolc latin-amerikai ország politikusait tömörítő Parlamenti Szövetség az Amerikai Demokráciáért jogvédő szervezetnek. Az APDA tiltakozása alapján több ország parlamentje ítélte el a 39 vádlott ellen folyó úgynevezett Rózsa-Flores-pert. A bolíviai képviselő rendszeresen látogatja Tóásó Elődöt a börtönben, és nemzetközi fórumokon emeli fel szavát a vádlottak alapvető jogainak tiszteletben tartásáért.

Adrian Oliva Alcazar kedden az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának, valamint a külügyi bizottságnak a tagjaival is találkozik.

2009 áprilisában a bolíviai különleges erők felszámoltak egy állítólagos terrorista csoportot Santa Cruz városában, a rajtaütésben életét vesztette a bolíviai–magyar–horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Az akció két túlélőjét, a magyar–román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát–bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják, holott a hatályos bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, hiszen 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban, és le kellett volna zárni az ügyüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik