Nagyvilág

A csehek betiltották a töményet

A cseh egészségügyi minisztérium azonnali hatállyal betiltotta az országban a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú szeszes italok forgalmazását, felszolgálását, összefüggésben az utóbbi napok metilalkohol-mérgezéses eseteivel.

Leos Heger egészségügyi miniszter elmondása szerint a korábbi, 30 százalék feletti alkoholtartalmú italokra és pusztán a piaci és utcai árusításra vonatkozó tilalom nem bizonyult elegendőnek, ugyanis a Morvaország-Szilézia régióból indult metilalkohol-mérgezés átterjedt az ország más területeire is.

Eddig 11 embert vett őrizetbe a cseh rendőrség az utóbbi napok metilalkohol-mérgezéses eseteivel kapcsolatban, amelyekben eddig tizenkilencen meghaltak, több tucatnyian pedig súlyos állapotban fekszenek kórházban.

Korábban a legtöbb esetet a Morvaország-Szilézia régióban fedezték fel, de mivel már Prágában is vásároltak olyan italt, ami mérgezést okozott, más “elosztási forrásokat” is vizsgálnak.

Több ezer egyenruhás rendőr vesz részt az ellenőrzésekben. A rendelet megsértőit akár hárommillió koronáig (36 millió forint) terjedő pénzbírsággal is sújthatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik