Nagyvilág

Orbán kedvence egyelőre megúszta a Safarov-ügyet

A gyógyszeripari cég a térség piacain háromszázalékos részesedéssel bír, és nemcsak Örményországban, hanem a vitatott Hegyi-Karabahban is jelen van. Bársony András szerint egy, a kiadatásokról rendelkező jogszabályban szereplő kitétel szerint: ha a már átadott elítélt nem tölti le a büntetését abban az országban, ahová kiadták, s elköveti azt a hibát, hogy ismét Magyarországra teszi a lábát, ismét rács mögé dugható.

Az egyik legnagyobb magyar kaukázusi befektetőt sem tájékoztatta a magyar kormány arról, mi várható, ha szabadon engedik Ramil Sahib Safarovot. A Richter csoport PR- és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője, Beke Zsuzsa a Hír24 kérdésére elmondta, hogy külön tájékoztatást ez ügyben, mint piaci szereplők, nem kaptak.

A konzul is richteres

A gyógyszeripari cég a térség piacain háromszázalékos részesedéssel bír, és nemcsak Örményországban, hanem a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban is jelen van. Sőt, az egyik Richter-patika vezetője, Artashes Blurtsyan gyógyszerész a tiszteletbeli magyar konzul, a konzulátus a gyógyszertár épületében található. Beke Zsuzsa hozzátette, a cég jelenleg nem készül semmilyen, a megszokott üzletmenettől eltérő intézkedéssel, és eddig egyetlen érdekeltségüket sem érte atrocitás.

Emlékezetes, hogy a kormányfő korábban a mindent túlélő, minden csapás után sikeresen újrakezdő Richter történetét a magyarságéhoz hasonlította: „Ebben a történetben rejlik Magyarország megújulásának és eljövendő gazdasági sikereinek a titka. Ezek vagyunk mi, amikor magunkra hallgatunk, és nem másokra, amikor nem adjuk fel, amikor mindig újrakezdjük.” Orbán Viktor a debreceni gyáravatón a Richtert olyan nagyvállalatnak nevezte, amely saját tengelye körül forog, azaz független, és kiemelte: kormánya éppen ilyen Magyarországot akar teremteni.

Orbán hidegvérűen a baltás gyilkosról

Orbán Viktor nem tulajdonít különösebb jelentőséget a kialakult vitának. „Higgadtan és nyugodtan vesszük ezt tudomásul” – közölte a közszolgálati egyetem tanévnyitójáról távozóban. A kormányfő arra a kérdésre, hogy volt-e titkos megállapodás az azeriekkel, azt válaszolta: „Ez egy demokratikus európai állam. A nemzetközi jog szabályait nem titkos megállapodások szerint alakítják, hanem ahogyan azok írva vannak, nyilvánosan.”

Mint mondta: a kormány nem tervez további lépést, „mert Magyarország képes arra, hogy minden kérdést a saját súlyának megfelelően kezeljen”. Magyarország mindenkivel jó viszonyra törekszik, tiszteli a tőle különböző országokat, „megadjuk a tiszteletet, éppen ezért mindig a nemzetközi jog szabályainak betartása mellett fogunk eljárni a jövőben is, ugyanezt fogjuk cselekedni a jövőben is hasonló esetek esetén”. Az örmény–magyar kapcsolatot firtató felvetésre reagálva Orbán Viktor hangsúlyozta, „tiszteljük az örményeket, és reméljük, hogy jó viszonyt ápolhatunk velük a következő évtizedekben is”.

Lakás, nyolcévnyi fizetés

Magyarország pénteken adta ki Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa meggyilkolása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Safarovot, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek, őrnaggyá léptettek elő, új lakást adtak neki, és visszamenőleg kifizették a bérét.

Szerzs Szargszján örmény elnök még aznap Jerevánban bejelentette, hogy országa megszakítja a diplomáciai és minden egyéb hivatalos kapcsolatát Magyarországgal.

Obama is beszólt

Az ügy óriási nemzetközi vihart kavart. Barack Obama is aggodalmát fejezte ki a magyar lépés miatt. Felröppentek olyan hírek is, melyek szerint maga Orbán Viktor kötött alkut Safarov szabadon engedéséről azerbajdzsáni látogatásakor. A külügy tegnap megdöbbenésének adott hangot az azeri gyilkos szabadon engedése miatt. A kormány pedig lezártnak tekinti az ügyet.

Amerika tudott róla?

A Regnum orosz hírportál hétfőn több olyan internetes forrást idézett ugyanakkor, amely szerint az Egyesült Államok előre tudott az azeri katonatiszt kiadásáról. Ilgar Mamedov azeri politológus Facebook-oldalán kifejtette, hogy az Egyesült Államok tudatában volt az azerbajdzsáni és a magyar kormány közti ügyletnek, ezért naivitás azt állítani, hogy Ramil Safarov kiszabadulásának híre újdonság volt Washingtonnak. Mamedov szerint a NATO-tag Magyarország nem köthetett volna ilyen üzletet Bakuval Washington tudomása nélkül. „Az amerikaiak csak örülhetnek Safarov kiszabadulásának. Már csak azért is, mert az örményországi oroszbarát politikai rendszert súlyos megrázkódtatás érte” – írta az azeri politológus.

Hasonló véleményt fejtett ki Twitter-bejegyzésében Gejdar Dzsemal, az Oroszországi Iszlám Bizottság vezetője. Szerinte a Ramil Safarov kiszabadulása körüli botrány összefüggésben áll a Szíria miatt Oroszország és a Nyugat között kialakult konfliktussal. „Szerintem nyilvánvaló, hogy a kiadatás pillanatát nagyon gondosan választották meg, s az Oroszország és a Nyugat Szíriával kapcsolatos konfliktusához kötődik. Örményország Moszkva szövetségese” – írta a Regnum szerint Gejdar Dzsemal.

Minden a legnagyobb rendben

Jogszerű volt a kiadatási eljárás, ezért Magyarországnak nincs félnivalója – ezt mondta Szijjártó Péter hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.

Transzparens módon, egy nemzetközi egyezménynek megfelelően jártunk el, és aki egy nemzetközi egyezmény alapján, s így jár el, annak semmifajta félnivalója vagy takargatnivalója nincsen – fogalmazott a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a műsorban.

Nem adtuk el

Egyes vélekedések szerint Azerbejdzsán a kiadatáshoz kötötte, hogy magyar államkötvényeket vásároljon. „Akik ilyet állítanak, azok túlságos élénk fantáziával vannak (…) megáldva. Semmiféle háttéralku nem született” – reagált erre Szijjártó Péter

Az államtitkár a TV2 Mokka című műsorában is beszélt a baltás kiadatása körül kialakult botrányról. Szijjártó szerint „akkor lenne felróható bármi Magyarországnak, ha bármilyen nemzetközi egyezmény megsértésével jártunk volna el”.

Hozzátette: azt kicsit túlzásnak gondolja, hogy a világpolitika mostani állásában egy nemzetközi kiadatási ügyet tekintenének uralkodó témának. „Azért messze nem így van” – véli a politikus.

Kérhetnénk vissza a baltás gyilkost?

Bársony András szerint egy, a kiadatásról rendelkező jogszabályban szereplő kitétel szerint a már átadott személy büntetése akkor folytatható Magyarországon, ha az illető nem tölti le a büntetését abban az országban, ahová kiadták. Az MSZP-s politikus, aki 2002-ben külügyi államtitkár volt, egy időben pedig egyszerre látta el Magyarország képviseletét Ukrajnában és Örményországban, úgy véli, ha Safarov bármikor feltűnik Magyarországon, ismét börtönbe kerülhet. Bársony a Klubrádiónak nyilatkozva hozzátette, Örményország és Magyarország kapcsolata hosszú ideje „nem kiegyensúlyozott”.

Kérdeztük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, tervez-e további lépést az ügyben, de eddig nem kaptunk választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik