Nagyvilág

Nem csak Pesten orgiázott a német biztosító

Gellért-fürdő (gellért fürdő, )
Gellért-fürdő (gellért fürdő, )

A cégvezető eddig azt bizonygatta, a Gellértben tartott céges szexbuli egyedi eset volt. Most kiderült, hogy a biztosító Jamaicában és Mallorcán is örömlányokkal jutalmazta legjobb munkatársait.

Az Ergo-csoporthoz tartozó Hamburg-Mannheimer Biztosítóról tavaly derült ki, hogy 2007-ben egy „frissítő szexpartira” látta vendégül legjobb képviselőit a budapesti Gellért-fürdőben, ahol húsz prostituált, és baldachinos ágyak várták a jól teljesítő dolgozókat. Miután az eset nyilvánosságra került, a cég valamennyi felső vezetőjét nyugdíjazták. A cég vezetése az eset tüzetes kivizsgálását ígérte, és megbocsáthatatlan hibának nevezte a budapesti kicsapongást, és egyedi esetnek nevezték.

Mint kiderült, mégsem volt teljesen egyedi a budapesti eset – írta a Local. A Handelsblatt című német lap értesülései szerint ugyanis a Hamburg-Mannheimer biztosító egy mallorcai bordélyházba, illetve egy jamaikai szexhotelbe is befizette munkatársait.

 

A lap úgy tudja, hogy 2005-ben majdnem 2500 eurót fizettek a mallorcai bordély szolgáltatásaiért, a költségeket később étel/ital-ként elkönyvelve. A szexklubként működő, Hedonism II. nevű szállodában három egymást követő évben mentek el a cég munkatársai, akiknek szórakozása több mint 75 ezer euróba került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik