Nagyvilág

Nyugdíjazzák az orgiát rendező német cég vezetőit

Megváltoztatják a nevét, és valamennyi felső vezetőjét nyugdíjazzák annak a német cégnek, amely tavasszal orgiát rendezett a legjobb dolgozóknak a budapesti Gellért-fürdőben.

Megváltoztatják a nevét, és valamennyi felső vezetőjét nyugdíjazzák annak a német cégnek, amely tavasszal orgiát rendezett a legjobb dolgozóknak a budapesti Gellért-fürdőben.

Német lapok szerint a biztosításközvetítéssel foglalkozó Hamburg-Mannheimer International (HMI) mindhárom alapítója távozik, a céget pedig átnevezi a tulajdonos, az Ergo biztosító. A HMI a legjobban teljesítő ügynököknek jutalomutazást szervezett Budapestre 2007-ben. Az egyik program látogatás volt a Gellért-fürdőben, ahol magyar prostituáltak szórakoztatták a vendégeket.

A Handelsblatt című üzleti lap a látogatásról idén májusban a HMI belső feljegyzései alapján cikket írt, amelyből nagy botrány kerekedett. A cég vezetése az eset tüzetes kivizsgálását ígérte, és megbocsáthatatlan hibának nevezte a budapesti kicsapongást.

A HMI körül más botrány is volt, például gyanúba keveredett, hogy ügynökei félrevezettek ügyfeleket. Az anyavállalat most megpróbálkozik az újrakezdéssel, ezt szolgálja a névváltoztatás és a cégalapítók nyugdíjazása. Ugyanakkor az Ergo hangsúlyozza, hogy a változtatások nincsenek közvetlen összefüggésben a botrányokkal.

Az új névről még nincsen döntés, az azonban biztos, hogy az anyavállalat szorosabban ellenőrzi majd a 9600 biztosítási ügynökből álló hálózatot, és jutalomutazást csak a központ szervezhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik