Nagyvilág

Kevesebb delfint ölnek meg Japánban

delfin (delfin, )
delfin (delfin, )

Erősen visszaesett a delfinvadászat mértéke Japánban a Pro Wildlife fajtavédelmi szervezet szerint.

Míg az 1997-98-as szezonban 20 007 delfint és kisebb bálnát öltek meg, 2009-2010-ben 11 161 állatot. “A 44 százalékos visszaesés nem jelent okot a riadó lefújására, de bátorító változás” – mondta el a számadatokat kommentálva Sandra Altherr, a Pro Wildlife biológusa. Japánban szombaton kezdődik a bírálatok kereszttüzében álló vadászidény.

A visszaesés hátterében Altherr szerint több ok állhat: egyrészt csökkent a tengeri emlősök káros anyagokkal terhelt húsa iránti kereslet, másrészt a kegyetlen gyilkolás elleni nemzetközi tiltakozás is kifejtette hatását.

Japánban a delfineket és kisebb bálnákat többnyire leszigonyozzák, a hajóra húzzák, majd késekkel megölik. Emellett használják a hajtóvadászat technikáját is: a vadászok egy öbölbe kergetik az állatokat, ahol aztán egytől egyig elejtik őket.

Az élő állatok piaca viszont felfelé ível, egy-egy delfinért ugyanis akár százezer eurót is fizetnek: az állatokat delfináriumokba adják el. A Japánból exportált élő állatok száma 2002 és 2010 között 17-ről 79-re nőtt.

“A hajtóvadászat ma is jövedelmező üzlet, mert a legnagyszerűbb állatokat elfogják és a világ delfináriumaiban betanítják. Az állatvédő szervezetek ezért ítélik el ezeket a show-műsorokat” – hangoztatta Altherr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik