Nagyvilág

Fukusima még mindig mérgezi Japánt

Mutáns pillangók, súlyosan sugárszennyezett halak és pajzsmirigyproblémákkal küszködő gyerekek. A sérült atomerőmű másfél évvel a katasztrófa után is érezteti hatását.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott vizsgálat szerint a tavaly márciusi szökőárban megsérült atomerőmű környékén élő gyerek 36 százalékának megnagyobbodott a pajzsmirigye. Erre válaszul a japán kormány 4500, Fukusimától távol élő gyerek pajzsmirigyét vizsgáltatja meg, hogy ellenőrizzék, hogy a diagnózis kapcsolatban van-e a tavalyi nukleáris balesettel.

 

Mint hangsúlyozták, a mostani teszteket olyan távol végzik az atomerőműtől, amennyire csak lehetséges. Japánnak nem állnak rendelkezésére az atombalesetet követő helyzetre vonatkozó epidemiológiai adatok, ugyanakkor gyakran előfordul, hogy jóindulatú göböket észlelnek egészséges emberek pajzsmirigyében.

Majdnem másfél évvel a baleset után a fukusimai atomerőmű még mindig mérgezi a szigetországot. Előző héten azt jelentette az NHK japán televízió, hogy a fogyasztásra ajánlott maximális szintnél 380-szor nagyobb mennyiségű radioaktív céziumot tartalmazó halat fogtak Fukusima közelében, amelynek egyes részein júniusban újraindult a halászat.

Egy héttel korábban pedig japán kutatók közölték, hogy genetikai mutációkat találtak pillangók három nemzedékében a balesetet elszenvedett fukusimai atomreaktor közelében begyűjtött rovaroknál és utódaikon, és kijelentették: elképzelhető, hogy a sugárzás más állatfajokra is hatással volt.

Közben japánok ezrei tüntettek az atomenergia alkalmazása ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik