Nagyvilág

Biztonságban vannak a Szíriában elrabolt magyarok

emberrablás, szíria (emberrablás, szíria)
emberrablás, szíria (emberrablás, szíria)

A vasárnap déli óráktól már a Terrorelhárítási Központ (TEK) kizárólagos felügyelete alatt van a Szíriában augusztus 13-án elrabolt három magyar állampolgár - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a TEK krízisközpontjának jelentése alapján.

A kiszabadított foglyok hazautaztatásának előkészületei megkezdődtek, jelenleg még a közel-keleti térségben tartózkodnak. Hazaérkezésük után várható részletes tájékoztatás a történtekről a sajtó számára – tette hozzá Havasi Bertalan.

A TEK főigazgatója szombaton jelentette be a három magyar állampolgár kiszabadítását és azt, hogy mindhárman jó állapotban, biztonságban vannak. Hajdu János tájékoztatása szerint 3-5 nap múlva térhetnek haza.

A most kiszabadított három magyart augusztus 13-án rabolták el fegyveresek Damaszkusz külvárosában. Mindhárom 40 év körüli magyar férfi korábban rendőr volt, a rendőrség különböző szakmai területein teljesítettek szolgálatot, de már évekkel ezelőtt leszereltek.

A másik szíriai emberrablási ügyben nincsenek új információk. Április végén ismeretlen fegyveresek elhurcoltak két magyar állampolgárságú férfit, amikor rablótámadás történt egy cég telephelyén, az ország északkeleti részén. Május elején a TEK munkatársai Szíriába utaztak, hogy a szír hatóságokkal együttműködve épségben ki tudják szabadítani az elrabolt két magyart. Róluk azóta nincs hír.

A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint “a sorozatos emberrablások” miatt a Külügyminisztérium augusztus 15-én ismételten és nyomatékkal kérte a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktalanul hagyják el Szíriát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik