Nagyvilág

A nagymami szeretője ölhette meg a 12 éves kislányt

Bíróság elé állítottak egy 37 éves brit férfit, aki a vád szerint megölte szeretője 12 éves unokáját, akinek augusztus eleji eltűnése az egész brit sajtót bejárta.

A brit hatóságok hétfőn indítottak eljárást Stuart Hazell ellen, akit péntek este tartóztattak le, miután szeretője házában megtalálták az egy héttel korábban eltűnt 12 éves Tia Sharp holttestét – jelentette a brit sajtó. A hatóságok az üggyel kapcsolatban letartóztatták a lány nagymamáját és egyik szomszédját is.

A kislányt, akit gyilkosa valószínűleg megfojtott, egy fekete lepedőbe tekerve és egy fekete szemeteszsákba gyömöszölve találták meg nagymamája házában, a padláson. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a lány pontosan mikor és hogyan halt meg.

A kislány eltűnéséről augusztus elején tettek bejelentést. Széles körű kutatást indítottak a lány után, akinek története az egész brit sajtót bejárta. Tia Sharp megtalálásán több mint száz rendőr dolgozott, voltak, akiket az olimpiai szolgálatról rendeltek át a feladatra. A lány holttestét végül egy olyan helyen találták meg, amit előtte már többször is átnéztek a rendőrség emberei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik