Nagyvilág

Történelmi pénzhiány Szerbiában

A szerb államnak már csak arra van pénze, hogy kifizesse a közszolgálati dolgozók augusztusi bérét, valamint a nyugdíjakat. Közben lemondott a szerb jegybank elnöke, a parlament előtt lévő törvényjavaslat miatt.

Szerbia történetének egyik legnagyobb államháztartási hiányával küzd Szerbia – jelentette ki az ország pénzügyminisztere. Mladjan Dinkic elmondta: a hiány 2.2 milliárd euróra tehető.

Az Ivica Dacic szocialista politikus vezette új szerb kormány azt szeretné, ha a nemzeti bank jelenleg 10 milliárd eurót kitevő devizatartalékaiból lehetne pótolni a hiányzó összeget, illetve serkenteni a gazdasági növekedést.

A szerb parlamentben már folyik a vita a jegybanktörvény módosításáról, ami nagyobb ellenőrzést tenne lehetővé a kormány számára a bank felett, a jövőben a parlament szavazná meg a nemzeti bank elnökét, ugyanakkor megnyirbálnák a bankelnök jogkörét.

A tervezett változtatások miatt csütörtökön lemondott a központi bank elnöke, mondván: a törvény – ha elfogadják – súlyosan sérti a bank függetlenségét.

A súlyos gazdasági problémákkal küszködő Szerbia tavaly októberben 1,1 milliárd eurós készenléti hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, de az IMF 2012 februári felülvizsgálata után úgy döntött, hogy befagyasztja a hitel folyósítását az új szerb kormány megalakulásig, mert megítélése szerint a balkáni ország 2012. évi költségvetése nincs összhangban a hitel feltételeivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik