Nagyvilág

Folytathatják útjukat az állatkínzással gyanúsított magyar huszárok

bakonyi-poroszkálók (bakonyi poroszkálók)
bakonyi-poroszkálók (bakonyi poroszkálók)

Egészségesek a lovak, így a svéd hatósági állatorvos hozzájárult ahhoz, hogy elinduljanak, az útiterven azonban módosítani kellett a hideg miatt.

A várpalotai Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző és Sport Egyesület két tagja április 7-én indult Várpalotáról az Északi portya elnevezésű útra, és eddig háromezer kilométert tettek meg hagyományos huszárviseletben. Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Kelet-Szlovákia és Kelet-Magyarország érintésével november végén, december elején érkeznek Várpalotára.

Céljuk az, hogy felelevenítsék a magyar huszár- és lovashagyományokat, népszerűsítsék a lovassportot, a tartalékos katonai szolgálatot, valamint jó hírét vigyék az országnak. Július 1-jén Amal városában állatkínzás miatt őrizetbe vették őket, két napra rá elhagyhatták a fogházat, ám a hatósági állatorvos kényszerpihenőt rendelt el, vagyis nem folytathatták útjukat.

Az egyesület elnöke, Csepin Péter kedden elmondta: a frissen készített ultrahang- és röntgenfelvételek bizonyították, hogy a magyar lovak egészségesek, így elindulhatnak. Ugyanakkor módosítaniuk kell útitervükön, mivel északon már kedvezőtlen időjárással kellene szembenézniük.

Ezek után Amalból Stockholmba mennek, ott hajóra szállnak, Helsinkibe utaznak, majd a Baltikum felé veszik az irányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik