Nagyvilág

Szlovákiában állítanák bíróság elé Csatáry Lászlót

csatáry-lászló (ingyenes, )
csatáry-lászló (ingyenes, )

A Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatná a 97 éves férfi ellen 1948-ban hozott ítéletet.

Javasolni fogják a szlovák hatóságoknak, hogy kérvényezzék Magyarországtól Csatáry László kiadatását – közölte a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége elnöke kedden, Pozsonyban. Igor Rintel hozzátette: az egyik felvetésük az, hogy a háborús bűntettel gyanúsított férfi ellen Szlovákiában indítsanak eljárást.

A másik lehetőség pedig az, hogy az ügyében 1948-ban hozott halálos ítéletet változtassák át életfogytiglanra. Pavol Sitár, a kassai zsidó hitközség vezetője megjegyezte: már megkezdték a kérvény indoklásának alátámasztásához szükséges dokumentumok gyűjtését.

A ’48-as per iratait a szlovák állami archívumban helyezték el, ám a dokumentumok egy része 1995-ben eltűnt. Sitár úgy véli, hogy az eljárást megnehezíti majd, hogy már vagy meghaltak, vagy nagyon idősek azok, akik a perben tanúként szerepelhetnének.

Mint azt a Hír24 már korábban megírta, jelenleg házi őrizetben van az agg férfi, akit háborús bűntettel, emberek kínzásával gyanúsítanak, ugyanakkor a náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ szerint több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásában játszott szerepet.

Csatáry ugyanakkor állítja, nem vett részt a kassai zsidóság deportálásában, amit tett, azt pedig parancsra tette. A kassai járási népbíróság egyébként 1948-ban háborús bűnösnek minősítette, kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik